Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ocon segítette ki az autóból Doohant

Ocon segítette ki az autóból Doohant

X
A Japán Nagydíj leintése után az Alpine egyik csapattagja mellett a Haas versenyzője, Esteban Ocon segítette ki autójából a kimerült Jack Doohant.

A vasárnapi futam után gyorsan elterjedt a közösségi oldalakon az a felvétel, amelyen a láthatóan kimerült Jack Doohan csak segítséggel tud kiszállni autójából. Egyik segítője egy csapattárs, az Alpine egyik szerelője, a másik pedig riválisa, Esteban Ocon.

A versenyzőtársa segítségére siető Ocon egyébként évekig dolgozott az Alpine újonca mellett, amikor még a francia csapat versenyzője volt, ahol Doohan tartalékosként várta a nagy lehetőséget. A sors furcsa fintoraként ez éppen Ocon távozásával jött el számára, sőt az első, váratlan F1-es lehetőséget is úgy kapta, hogy a francia a 2024-es szezonzáró előtt hirtelen búcsút vett a csapattól.

A felvétel kapcsán felmerült, Doohannak pénteki balesete miatt gyűlt meg a baja kiszállással: látható, hogy a bal kezét óvatosan használja és a kiszállás után is támolyog kissé. Az, hogy a keze megsérült, pletykaszinten már pénteken felmerült, hiszen a becsapódáskor nem engedte el a kormányt.

Eddig azonban a versenyző és a csapat sem tett említést komolyabb sérülésről (a sajtóban viszont újra felmerült, akár kihagyás is várhat Doohanre, és már újra felmerült Franco Colapinto neve a bahreini beugrás kapcsán). Ezen a ponton pedig hivatalos információk nélkül valószínűbb, hogy Doohan több riválishoz hasonlóan kimerült a nagydíj alatt.

Az ugyanis a szokottnál némileg megterhelőbb volt az alacsony gumikopás miatt: a versenyzők elmondták, végig padlógázzal hajthattak, hiszen az abroncsok nem fogytak el köszönhetően nagyrészt az újraaszfaltozásnak.

A versenyző egyébként az Alpine hivatalos sajtóanyagában megjegyezte, a következő napokat mindenképpen pihenéssel, regenerálódással tölti. „Most lesz pár napunk arra, hogy a két verseny között pihenjünk és felépüljünk. Már várom, hogy Bahreinben újra pályára hajtsunk. A körülmények ott újra teljesen másak lesznek” – mondta.

Jack Doohan (Fotó: XPB)
Borítókép: Jack Doohan (Fotó: XPB)

További tartalmak