Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: Kizárták Hülkenberget

Hivatalos: Kizárták Hülkenberget

FIA
Kizárták a Bahreini Nagydíjról Nico Hülkenberget, miután autója megbukott a verseny utáni technikai ellenőrzésen. A problémát – ahogyan Lewis Hamilton esetében a kínai főfutamon – a padlólemez túlzott elvékonyodása jelentette.

Amikor híre ment, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja a Sauber versenyzőjét, a vétség pedig a padlólemez elvékonyodása, sokan biztosra vették, hamarosan törlik Nico Hülkenberg eredményét. Hasonló helyzetekben ugyanis általában kizárás következik.

Nem volt ez másként a Bahreini Nagydíj után sem: azt követően, hogy az FIA alaposabban is kivizsgálta az ügyet, be is jelentették Hülkenberg diszkvalifikálását.

A technikai ellenőrök három ponton mérték le Hülkenberg autójának padlólemezét, és az mindhárom esetben a megengedett kilenc milliméteres érték alatt volt. Két ponton 8,4 millimétert, egy ponton pedig 8,5 millimétert mértek.

Fotó: XPB

A meghallgatáson a Sauber képviselője megerősítette, a mért értékek pontosak, a szükséges eljárásokat helyesen végezték el, a csapat hibázott.

Ezzel tehát a svájciak elismerték, hogy vétettek a sportszabályzat 3.5.9.e) pontja ellen, és mivel ezt az FIA is megállapította, Hülkenberg eredményét törölték. A német ezzel pontokat nem veszített, hiszen tizenharmadikként ért célba.

Mivel a Sauber az FIA szakemberei előtt elismerte hibáját, jóformán azt is jelezte, hogy nem fog fellebbezni a döntés ellen.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak