Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dupla pontszerzéssel már a középmezőny elején a Haas

Dupla pontszerzéssel már a középmezőny elején a Haas

Haas
A Kínai Nagydíj után újra kettős pontszerzést ünnepelt a Haas, ráadásul úgy, hogy mindkét versenyzőjük „vert helyzetből”, gyenge rajtpozícióból tört előre. Az eredménynek köszönhetően a csapat most ötödik a tabellán, vagyis a középmezőny élén áll.

Esteban Ocon balesetet szenvedett az időmérőn, így csak a tizennegyedik rajthelyről vághatott neki a Bahreini Nagydíjnak, miközben a fiatal csapattárs, Oliver Bearman az utolsó pozícióból várta, hogy a mezőny megkapja a zöld jelzést.

Az amerikai csapat tehát vert helyzetből indult – ezen már az indulás után sokat kozmetikáztak. Ocon két pozíciót javított, Bearman pedig ötöt! Miközben a versenyzők az előzésekkel, a csapat a taktikával tette oda magát: Ocon egy gyors kerékcserével és elévágásokkal nyert pozíciót, míg Bearmannak a hosszúra nyújtott első etap hozott a konyhára.

A két pilóta számára az utolsó etap is ellentétes kihívásokat tartogatott: Ocon a kemény gumikon óvta a pontszerző helyet (a hajrában csak Max Verstappen tudta leelőzni őt), míg Bearman a lágyakon támadott és be is került a legjobb tízbe – egy pontot mentett.

Isack Hadjar és Oliver Bearman (Fotó: XPB)

„Boldog vagyok, a csapat miatt is, mert az időmérőn cserben hagytam őket a hibámmal pedig több volt az autóban” – kezdte Ocon némi önkritikával. „A futamon viszont minden úgy alakult, ahogyan elterveztük. A rajt óriási volt, és kidolgoztunk egy agresszív taktikát, hogy azonnal a pontokért harcolhassunk. Ez volt a maximum, mert a biztonsági autó rosszabb helyzetbe hozott minket.”

Bearman nem meglepő módon örömmel összegzett, főleg úgy, hogy a futam végén Andrea Kimi Antonelli Mercedesét is maga mögött tartotta, vagyis sikeresen védekezett egy élcsapat versenyzője ellen. „Nagyon jól érzem magam, nagyon jó futam volt!” – értékelt.

„A biztonsági autó után nyomás alatt voltam, mert próbáltam tartani a Mercedest és közben helyezéseket is nyerni. Nehéz volt. Boldog vagyok, hogy pontot mentettem a nagyon nehéz időmérő után. Kicsit szerencsés voltam a biztonsági autóval, de az első etapom erős volt. A második trükkösebb. Büszke vagyok a teljesítményemre, a csapat pedig fantasztikus volt” – emelte ki.

A Haas az újabb kettős pontszerzéssel már az ötödik a tabellán, vagyis vezeti a középmezőny versenyét azt követően, hogy Ausztráliában még az utolsó helyen szerénykedett és a tempó is elmaradt a várttól. Problémáikat viszont nagyon gyorsan orvosolták egy korai fejlesztéssel.

Borítókép: Esteban Ocon és Oliver Bearman (Fotó: XPB)

További tartalmak