Rajt a második sorból, küzdelem a Ferrarival, a Mercedesszel, a Red Bull-lal – mintha nem is azt az Alpine-t láttuk volna a Bahreini Nagydíjon, amelyiket az előző három versenyen. Az enstone-i volt az egyetlen csapat, amely pontok nélkül érkezett a hétvégére, és az előző helyszíneken mutatott formájuk, vagy az elmúlt két évben elért időmérős utolsó helyezésük alapján nem feltétlenül vártuk volna tőlük, hogy ennyire versenyképesek lesznek. De éppen ez tette őket a hétvége alighanem legnagyobb meglepetésévé.
Pierre Gasly és Jack Doohan is nagyon jó tempót diktált a vasárnapi versenyen, és bár az ausztrál újoncon végül kifogott a biztonsági autó, valamint ismét becsúsztak nála hibák, csapattársa egy 7. hellyel szállította az Alpine első idei pontjait.
Küzdelmes versenyén az egyszeres futamgyőztes talán Max Verstappennel vívta a legkeményebb csatáját. A holland a verseny második felében hiába üldözte, képtelen volt megelőzni őt. Ám mikor már azt gondoltuk volna, hogy Gasly megmenti a hatodik helyet, a címvédő az utolsó körben a 4-es kanyarnál elment mellette.
Pontszerzés ide, eddigi legjobb eredmény oda, Gasly kicsit mérgesen és csalódottan szállt ki az autójából a történtek után.
„Nagyszerű volt. Még kell egy kis idő, mert csak az jár a fejemben, hogy elvesztettem ezt a pozíciót az utolsó körben. Nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy az utolsó tizenöt-húsz körben tartani tudjam Maxot, annyi energiát öltem bele, és a végén úgy érzem, mindez a semmiért volt.”
„A verseny után nagyon bosszantó érzés, amikor az utolsó körben pozíciót veszítesz azok után, hogy olyan sokat beleadtál. Igazán nagy nyomás nehezedett rám. Szinte alig került ki DRS-távolságból, és miután bekerült, sok körön keresztül sakkban tartottam, de elfogyott a gumim az utolsó pár körre. Annyira közel voltam már a célhoz, de sajnos nem sikerült megcsinálnom” – kesergett Gasly.

Persze örülni is volt oka. Az autója olyan versenyképes volt, mint idén még sosem. „Végső soron már az nagy dolog, hogy olyan helyzetben voltam, hogy harcoltam a legutóbbi verseny győztesével. Ez megmutatja, mekkorát léptünk előre ezen a hétvégén. Az autó jó volt, a stratégia és a kiállások nagyszerűek voltak. Az autó nagyon versenyképes volt azok után, hogy Szuzukában és Kínában milyen nehéz volt vele. Örülök, hogy megszereztem a csapat első pontjait.”
„Szombaton három-négy századra voltunk az időmérőn Charles-tól, aki harmadik lett, és három tizedre a pole pozíciótól. És ma is, a biztonsági autó előtt ötödik voltam, Lewis mögöttem volt, Max mögöttem volt. Jónak tűnt.”
Gasly elismerte, ők maguk sem teljesen értik, hogy a gyenge előző hétvégék után honnan jött hirtelen ez a fejlődés. „A téli teszten nagyon erősnek tűntünk, és szerintem mindenki azt várta, hogy olyan erősen kezdjük majd az évet, de sajnos Szuzuka és Kína nem volt valami jó. Jó volt versenyképesnek lenni itt, és lesznek a bahreinihez hasonló pályák, amiken szintén jók lehetünk. Keményen kell dolgoznunk, hogy rájöjjünk, mitől van ez. És gyakrabban kell ilyen eredményeket elérnünk” – mondta a francia.

Főnöke, Oliver Oakes mosolyogva értékelte a versenyt. „Jó pontokat szerezni. Reméltük, hogy a végén magunk mögött tudjuk tartani Maxot, de kiváló munkát végzett így is. Az első etapon, amikor ezekkel az autókkal versenyeztünk, arra gondolunk, jó lenne előttük maradni. De közben tudtuk, hogy a verseny előrehaladtával nehéz lesz. Egy kicsit még gyorsulnunk kell ehhez. Mindenesetre jó pontokat szerezni. Pierre megint hatalmasat ment” – dicsérte versenyzőjét.
Oakes megjegyezte, összességében a pontzónán kívül végző Jack Doohan hétvégéjével is elégedett. „Nagyon jó versenyt futott. A biztonsági autó nem segített, mert minden autó összetömörült. Az utolsó etapon csak az a kis pillanat érte váratlanul. De ez talán hozzátartozik egy fiatal versenyzőnél, aki még tanul. Jó hétvégéje volt.”