A döcögős szezonstart után a bahreini hétvége reménykeltően indult Sainz számára, aki a biztató szabadedzések után az időmérőn beverekedte magát a Q3-ba. Reményt még a futam is szolgáltatott, hiszen jó ideig harcban volt a pontokért – majd jött egy koccanás…
Sainz a harmincadik körben „találta szembe magát” Cunodával, aki az első kanyarban próbálta maga mögé utasítani őt, előzése során azonban megcsúszott, autója pedig eltalálta a rivális versenygépét. A koccanás hatására Sainz oldaldoboza kilyukadt, a sérülés pedig néhány körrel később véget vetett a spanyol pilóta futamának.
A leintés után megjegyezte, versenyét valóban Cunoda intézte el, ugyanakkor megérti, miért nem büntették az ellenfelet. „Elveszítette az irányítást az autó felett, miközben harcban voltunk és ez a versenyembe került” – fogalmazott.

„Ugyanakkor, ha a belső kamerás felvételt nézem… ez egyfajta versenybaleset volt. Szóval, a versenyembe került a kontrollhiány miatt, de ha én lennék Juki és elveszíteném az autót egy küzdelem kellős közepén, akkor megérteném, miért nem akar büntetést. Oké, egy kicsit kemény volt. Rossz oldalra kerültem. Ez van” – tette hozzá.
A futamon Sainz egyébként kapott egy büntetést, amiért leterelte a pályáról Andrea Kimi Antonellit, de megjegyezte, ez már nem aggasztotta, hiszen tudta, fel fogja adni a versenyt. „A csata hevében történt, a biztonsági autó után, a hideg gumikon…”
„Egy kicsit szélesen fordultam, és úgy döntöttem elengedem Alexandert (Albon), hiszen ő a csapattársam. Kaptam 10 másodpercet, de már tudtam, hogy ki fogok állni. Az időmérő jó volt és a rajt is. A tempó tisztességes. Csak az Alpine gyors volt. És ha az első nyolcas adott és ott a két Alpine is, akkor meg is van az első 10. Én pedig ott voltam 10-11. helyen” – magyarázta.
„Az életemért küzdöttem, de nem voltunk elég gyorsak. De sokat tanulhatunk, jó formában vagyunk. Remélem, legközelebb jobb lesz az eredmény. Egy kicsit még javítanunk kell, hogy elkapjuk Pierre-t (Gasly) és az Alpine-t. Ők most inkább a másik ligában voltak, mint a miénkben” – jegyezte meg.