Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az első pontok a második Red Bull-lal – Cunoda elégedett a fejlődésével

Az első pontok a második Red Bull-lal – Cunoda elégedett a fejlődésével

Motorsport-Total, F1
Ha volt jó a Red Bull bahreini hétvégéjében, az a dupla pontszerzés. Cunoda Juki révén először zárt a legjobb tízben a második autójuk.

A Japán Nagydíjig bezárólag a Red Bull az összes idei megszerzett pontját Max Verstappennek köszönhette. Ez az egyoldalúság volt az egyik fő oka annak, hogy már két hétvége után léptek, és visszaküldték a B-csapatukhoz az elbizonytalanodott Liam Lawsont, és a helyére a tapasztalt Cunoda Jukit ültették. A japánnak a hazai versenyén nem jött össze a pontszerző debütálás: egy elrontott időmérős körrel kikerült a legjobb tízből a rajtrácson, és ez épp elég volt ahhoz, hogy vasárnap se tudja a pontzónába verekedni magát a sok előzést nem hozó versenyen.

Cunoda fő célját ezek után a Q3 és a pontszerzés jelentette Bahreinben, és mindkettőt el tudta érni. A Red Bull második autóját a 9. helyen intették le vasárnap, és ezzel idén először szereztek két versenyzővel pontot. Ilyet legutóbb tavaly Las Vegasban láthattunk. Olyat pedig, hogy a másik autójuk egynél több egységet gyűjtött, a múlt évi austini versenyen, vagyis októberben.

„A második versenyen az első pontok – ezt elfogadom” – mondta a verseny után Cunoda, aki úgy érezte, ennél több is benne lehetett volna a versenyében. Örülök az első pontoknak, de mindig bennem van az érzés, hogy jobbat is elérhettem volna. Ezen a versenyen egészen jó volt a tempóm, és jobb munkát is végezhettem volna. De a csapat is. Nem tudom, mi történt a kerékcserénél. Még tanulok, de becsülöm, hogy a csapat ennyire támogat. Enélkül nem tudnék ennyit fejlődni. Mindenesetre jó irányba haladok a fejlődéssel, és ezzel elégedett vagyok.”

Cunoda Max Verstappenhez hasonlóan időt veszített az első kiállásánál a boxutcai lámpájuk hibája miatt. A futam során ennek köszönhetően több csata résztvevője volt, mint szerette volna. „Ez a stratégiámra is rossz hatással volt, mert emiatt több autót is meg kellett előznöm. Ennek ellenére a tempó igazán jó volt, meg tudtam előzni egyes autókat, szóval összességében pozitív volt” – értékelt.

Carlos Sainz és Cunoda Juki (Fotó: XPB)

Az egyik legnagyobb csatáját Carlos Sainzcal vívta. A spanyol az első kanyarban külső íven próbálta tartani a pozícióját, majd amikor a 2-esnél a másik irányra húzott, összekoccantak, amivel a Red Bull léket ütött a Williams oldalán. „Nem éreztem, hogy összeértünk. Az első kanyarban haladva kipörögtek a kerekeim, miközben próbáltam elkerülni őt. Ekkor talán a hátsó kerekem hozzáérhetett az oldaldobozához” – mondta az FIA által büntetés nélkül hagyott esetről. „Az autóban ülve én ebből semmit sem éreztem. Utána viszont erősen vibrált az autó, de akkor azt gondoltam, hogy talán csak felszedtem gumidarabkákat. Végül láttam, hogy a kerék sérült. Egészen finom összeérés volt, és véleményem szerint versenybaleset” – ítélte meg a helyzetet Cunoda.

Sainz egyébként hasonlóan látta a helyzetet, igaz, megjegyezte, szerinte azért ütköztek, mert Cunoda megcsúszott.

A két versenyző később még egyszer összeért, és ennek rossz hatása volt a Red Bullra. „A megbízhatóságra nem volt hatással, de a vezethetőségre igen. Az egyensúly elég rossz lett. Ez a tempóra is hatással volt” – mesélte Cunoda.

Cunoda Juki (Fotó: Red Bull)

A japán versenyző Bahreinben azt mondta, közelebb volt Max Verstappen beállításaihoz, és kezdi egyre jobban kiismerni, milyen tartományban működik a legjobban az autó.

„Még jobban át kell látnom, hogyan tarthatom abban a tartományban az autót, amiben működik. Ez a legnehezebb része, és ez csak tapasztalattal jön. Az, hogy vannak hullámzások, természetes, hozzá tartozik. Szaúd-Arábiában talán megint hasonló lesz. A szabadedzéseken még nem megy olyan jól, de örülök, hogy vagyok elég bátor ahhoz, hogy kipróbáljak új dolgokat, amikkel fejlődhetek. Adok magamnak időt, de eddig elégedett voltam a fejlődésem ütemével.”

Cunoda megerősítette, a Racing Bulls autója jobban vezethető, mint a Red Bullé. „Ott bármit csináltam, az autó általában működött bármilyen egyensúllyal. A Red Bullnál ezzel szemben van egy nagyon speciális beállítási tartomány – a gumik esetében is. Ezt a tartományt megtalálni igazán nehéz. Számomra ez jelenti a legnagyobb különbséget. Korábban sosem kellett a beállításokon és a gumielőkészítésen gondolkodnom, és most ennek megtanulása a legnehezebb számomra.”

A Red Bull egyelőre elégedett Cunodával és a versenyzőcseréről hozott döntésével. Helmut Marko és Christian Horner is dicsérte újdonsült versenyzőjüket. „Jól vezetett. Tizenkét vagy tizennégy másodperc volt a hátránya Maxszal szemben. Juki versenye szerintem nagyon is rendben volt” – értékelt Horner.

Cunoda tudja, hogy még korántsem ért célt, és számít még nehezebb helyzetekre. „Csak folytatom, amit eddig csináltam. Hoznom kell ezeket az eredményeket a folytatásban, de közben nem siettethetem a dolgokat. Lesznek még nehezebb hétvégéim, és az lesz a lényeg, hogy hogyan fogok boldogulni ezzel. Sok kihívás vár még rám, de készen állok rá.”

Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: Red Bull)

További tartalmak