Határozottan tiltakozik a McLaren a dominancia jelző használata ellen, ám ettől még tény, hogy az eddigiek alapján 2025-nek ők a fő esélyesei. Az első négy versenyből hármat ők nyertek, és Oscar Piastri vasárnapi sikerével már az első és a második hely is az övék a bajnoki tabellán.
Andrea Stella csapatfőnök szerint a McLaren felemelkedésében és az idei jó formájában meghatározó szerepe van annak, hogy nem számítanak egyoldalú csapatnak: a belső versengéssel Norris és Piastri egymást, de magát a csapatot is magasabbra emeli.
„Idén egy erősebb Oscart látunk, Lando pedig mindig erős volt. Ami a McLaren versenyképességét illeti – és én magam még mindig elég sokat nézegetem a telemetriát –, a két versenyző húzza egymást. Szinte kiegészítik egymást, hogy hol mennek gyorsabban és lassabban, és elég sok lehetőséget látnak ebben. Látom az együttműködést, aminek köszönhetően emelünk a színvonalon.”
„Jobb az autónk teljesítménye, de úgy érzem, ez egy kombinációja az autó teljesítményének és annak, hogy a versenyzők egymást húzzák egyre magasabb szintre” – állapította meg az olasz még a bahreini pénteki sajtótájékoztatón.

Valakinek néha muszáj, hogy fájjon
A Japán Nagydíjon az is kiderült, hogy e kétesélyes helyzetnek vannak hátrányai is. Szuzukában elméletben Max Verstappen volt stratégiai hátrányban azzal, hogy egyedül kellett védekeznie két McLaren ellen, a wokingiak ugyanakkor nem bizonyultak valami agresszívnek, mivel nem akarták, hogy egy stratégiai támadás komolyabb kárt okozzon az egyik vagy másik versenyzőjüknek. Így történt, hogy Norrisnál meg sem próbálkoztak az elévágással Verstappen ellen, és Piastrit hívták először kerékcserére, nehogy az ausztrál pozíciót veszítsen.
Stella a csapata védelmében hangsúlyozta, bármilyen lépésüknek komoly kockázata volt Japánban. „Azt nézzük meg, hol nyílhat esély a győzelemre. A verseny elején lehettünk volna agresszívek az elévágással, de ez mindig egyfajta jelentős kockázattal jár. Forgalomba érkezel egy pályán, amin nincs gumikopás és nehéz előzni. Jöhetett volna biztonsági autó, és miközben a győzelemmel próbálkozol, végül pontot veszítesz. Szuzuka idén nem a megszokott volt, és a kritizálók talán nem ismerik fel ezt az eltérő kontextust” – érvelt.
A McLaren mindemellett tisztában van azzal, hogy két bajnokesélyessel néha nehezebb a helyzetük, és arra is felkészültek, hogy időnként majd meg kell hozniuk bizonyos döntéseket, amiknek csak az egyik versenyzőjük fog örülni.
„Nem zárom ki, hogy ez megtörténhet. Ahogy korábban mondtam, megvan az előnye annak, hogy két nagyon versenyképes versenyzőnk van. Hosszú távon az előny dominál, és ez a cél, de olykor adódhatnak helyzetek, amikor csalódottá teszed a két versenyző valamelyikét, mert a csapatnak választania kell, vagy mert a verseny éppen úgy alakul. Nagyon is tisztában vagyunk ezzel”
– bocsátotta előre Stella, majd hozzátette: „Házon belül átbeszéljük a lehetséges forgatókönyveket, mert tudjuk, hogy ez nehéz feladat. A csapattal tudatában vagyunk ennek, és Lando és Oscar is.”
Japán kapcsán felmerült, a McLaren talán a tempóelőnye tudatában engedett el könnyebben egy győzelmi esélyt. Norris jelezte, ő a győzelemért szeretne nagyobb kockázatot vállalni, még akkor is, ha benne van, hogy pontot veszíthet. Stella elismerte, a szuzukai szemléletmódjukat kis mértékben befolyásolta, hogy még a szezon elején járunk. „Ha Szuzukát vesszük, nem hinném, hogy másképp közelíthettük volna meg a versenyt, akkor sem, ha az év másik időszakában rendezték volna. Ha mondjuk az lett volna az utolsó verseny, ami dönt a bajnokságban, akkor talán nagyon agresszív lettél volna, és megpróbáltál volna nyerni, tudva, hogy félre is mehet. Az év elején nem így közelíted meg. Igen, ennek lehet egy kis szerepe, hogy a szezon kezdetén vagyunk, és hagyod, hogy pár verseny csak úgy kibontakozzon, hogy tanulhass kicsit. De a különbség nem jelentős” – fogalmazott a McLaren főnöke.

Egyenlőség a fejlesztésben is
Piastri a bahreini győzelmével 3 pontra zárkózott fel Norrisra, és tekintve, hogy az autóval érezhetően jobban boldogul, és magabiztosabb is a kétkedő csapattársánál, sokan már őt kezdték el a McLaren első számú esélyeseként emlegetni. Hogy így lesz-e, az majd elválik, a csapat fejlesztési terveiben mindenesetre már történt változás.
A McLaren az előző években előszeretettel vezette be bizonyos meghatározó újításait fokozatosan, csak az egyik autón. Rendszerint Norris élvezte az elsőbbséget az új csomagjuknál, és Piastri csak némi késéssel kapta meg az újításokat. Most, hogy az ilyesmi komoly hátrányt jelentene egyik versenyző számára a másikkal szemben, a csapat e téren is törekszik az egyenlőségre.
„Mindenekelőtt várjuk ki a végét, hogy milyen fejlesztések jönnek. Ha egy új első szárny vagy hátsó szárny, nem feltétlenül kell megosztanod az autókat, mert nincs akkora változás. Korábban azért csak egy autóra kerültek fel az újítások, mert nagy változást jelentettek, mechanikai oldalon, a borítás alatti rendszerekben” – magyarázta Stella, hozzátéve, már körvonalazódik, hogy mikor vetnek be újításokat. „Már van egy tervünk. A színfalak mögött dolgozunk, és már a ravaszon a kezünk a következő csomag bevetésénél. Pár verseny után érkezni fog, de nem rövid távon.”
Stella tisztázta, hogy teljes az egyenlőség házon belül. Amíg a McLaren helyzeti előnyben van a többi csapattal szemben, ez könnyebben tartható lesz. Ugyanakkor ha éleződik a küzdelem másokkal, a csapatfőnök nem zárja ki, hogy fel kell gyorsítaniuk a fejlesztésüket, és ilyenkor adódhat helyzet, hogy csak egy autóra kerülnek fel elemek. „Ez attól függ, hogyan állunk a teljesítmény szempontjából. Ha az autónk ilyen erős lesz, akkor talán megfontoltabbak leszünk, és gondoskodunk róla, hogy semmi se borítsa fel az egyensúlyt a versenyzők között” – magyarázta az olasz.