Különleges, megindító pillanata volt a bahreini hétvégének: a pályán egy 1973-as Tyrrell 006-os, volánjánál pedig az abban az évben vele bajnokká koronázott Jackie Stewart. Méltó ünneplése a Forma–1 múltjának a bajnokság 75. évében – mondhatnánk, ám ennél jóval többről szólt.
Csaknem tíz éve annak, hogy Stewart feleségét, Helent demenciával diagnosztizálták. A korábbi versenyző ennek hatására hozta létre a Race Againt Dementia nevű alapítványát, amely a gyógyíthatatlan betegség kutatását támogatja. Az F1 a logisztikai partnerével, a DHL-lel összefogva megszervezte, hogy Bahreinbe utazzon Stewart 1973-as bajnokautója, és arról is gondoskodott, hogy a skót legenda egy különleges sisakkal ülhessen bele, mely előtte bejárta a világot, hogy mind a 20 még élő F1-es világbajnok aláírhassa. E fejvédőt most elárverezik, és a bevételből az említett alapítvány egy, a demenciát korán kimutató teszt kutatását támogatja.
E jó, és tulajdonképpen személyes ügy kellett ahhoz, hogy Stewart 85 esztendősen is F1-es autóba üljön, és teljesítsen pár kört a sivatagi pályán.
„Azt gondoltam volna, hogy ennyi volt. Ez valójában az egyik fiam ötlete volt, nem az enyém, a Race Against Dementia miatt” – mondta Stewart arról, hogy maga sem hitte volna, hogy fog még F1-es autót vezetni. „Az ember nem felejti el, hol van az egyes vagy ötös sebességi fokozat. Nem mentünk gyorsan, de az érzés az autóban nagyszerű volt”
– állapította meg a skót, aki alighanem utoljára vezetett F1-es gépet.
Sir Jackie Stewart, reunited with his final title-winning Tyrrell 006! 🤝
This incredible reunion combines F1’s 75th anniversary, the 60th anniversary of Stewart’s F1 debut, and 10 years of his incredible charity, @racingdementia, founded in 2016#F1 pic.twitter.com/qbGSnWIN0p
— Formula 1 (@F1) April 13, 2025
Széles mosollyal szállt ki a kék autójából, és lelkesen beszélt élményeiről az FIA elnökének, Mohammed bin Szulajmnak és az F1 ügyvezetőjének, Stefano Domenicalinak, majd igyekezett népszerűsíteni a kampányát. „A világ ma jobban ismeri az autóversenyzést, mint valaha. Azzal, hogy eladóvá válik egy ilyen sisak, nagyon bízom benne, hogy talán nagyobb összeg is befolyik, mint amire számítunk. Ez egy csodálatos sisak, és a rajta lévő nevekkel én szeretném, ha lenne egy ilyen sisakom. Mindenképpen nagy fogás” – csillogtatta marketingképességeit is a korábbi versenyző és csapattulajdonos.
„Sir Jackie Stewart a legendája a sportunknak, és rendkívüli nagykövete a Forma–1-nek” – mondta Domenicali. „A szenvedélyességével a jótékonysági alapítványa élen jár a demencia elleni küzdelemben. Nagyon büszkévé tesz minket, hogy Bahreinben a volán mögött láttuk őt, hogy ünnepeljük a hetvenöt éves fennállásunkat, és gondoljunk közben arra, hogy még nagyobb erőkkel kell vívnunk ezt a fontos küzdelmet, amibe ő ilyen sok energiát fektetett.”
Képgaléria: