Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris titokban WRC-t tesztelt?

Norris titokban WRC-t tesztelt?

RN365
A korábbi Forma–1-es újságíró, Peter Windsor állítja, Lando Norris tavaly egy WRC autót tesztelt teljes titokban, az eredményei pedig „hihetetlenül jók” voltak a számára teljesen új versenygéppel.

Amikor Windsor először állt elő a hírrel, hogy egy aktív F1-es versenyző topkategóriás raliautóval tesztelt, megígérte, nem fedi fel, ki volt a szóban forgó pilóta. Ezzel persze beindította a találgatásokat a „titkos versenyző” kilétével kapcsolatban.

Sokak szerint a legkézenfekvőbb megoldás Valtteri Bottas lenne, a finn ugyanis több alkalommal is tesztelt már raliautót, sőt versenyen is indult hazájában, Finnországban. Ez amennyire érv, annyire ellenérv is lehetett, hiszen Bottas rali-tesztje épp azért nem lett volna akkora szenzáció, mert korábban is megtörtént már, ráadásul akkor sem titokban.

Felmerült még Lance Stroll neve is, a kanadait ugyanis nem sokkal a szezon kezdete előtt „észlelték” egy raliautó volánja mögött. Windsor azonban most elárulta, nem az Aston Martin pilótájra gondolt azzal, hogy korábbi megjegyzésével ellentétben felfedte a „titkos versenyző” kilétét.

Thierry Neuville (Fotó: EPA/TOMASZ WASZCZUK POLAND OUT)

A korábbi F1-es szakíró a Cameron Cc nevű YouTube-csatornának adott interjút, amikor elárulta, tudomása szerint a jelenlegi listavezető, Lando Norris volt az, aki WRC-autót tesztelt. „Tudom, hogy Lando nagy WRC rajongó. Remélem, nem árulok el túl nagy titkot, amikor azt mondom, tudom, hogy vezetett már WRC-autót és hihetetlenül jó volt” – mondta.

Windsor a beszélgetés során megjegyezte, a WRC-teszt jót tett Norrisnak, aki ebből is tanult és ennek is köszönhette, hogy stabil, higgadt teljesítményt nyújtott a kaotikus Ausztrál Nagydíjon. „Jó golfozó, ez az egyik oka annak, hogy olyan jól dolgozott. Most már mindent összerakott.”

„Úgy gondolom, az érzések, a ritmus, amit a golfból és a WRC-autóból ismer, meglátszott rajta a vizes Melbourne-ben. Láttunk néhány gyönyörű csúszást tőle. Voltak pillanatai, amikor csodálatosan tartotta meg az autót, pedig majdnem csúnya vége lett az eseteknek. Ez a WRC-ből és a golfból való érzékenység volt. Csodás volt nézni. Remek képességei vannak, olyanok, amelyek nem adattak meg mindenkinek” – dicsérte a McLaren pilótáját.

Lando Norris (Fotó: MTI/EPA/AAP/James Ross)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak