Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horner: Nincs krízis, Verstappen biztosan velünk lesz jövőre!

Horner: Nincs krízis, Verstappen biztosan velünk lesz jövőre!

Sky Sports, Kleine Zeitung
Hiába a pletykák, Christian Horner szerint Max Verstappen elkötelezett a Red Bull iránt, és jövőre is velük áll majd fel az év első versenyének rajtjához.

A kezdőlökés házon belülről jött: a Bahreini Nagydíj után Helmut Marko tanácsadót a német tévé megkérdezte, tart-e Max Verstappen elvesztésétől annak tükrében, hogy komoly gondok vannak az idei autójukkal, és az osztrák igennel felelt. Az azóta eltelt napokban számos találgatás napvilágot látott a címvédőről, aki csütörtökön Szaúd-Arábiában viszont jelezte, hogy őt a legkevésbé sem érdekli jelenleg a jövője. „Úgy tűnik, mindenki ezzel foglalkozik, csak én nem” – mondta, hozzátéve, az ő figyelmét az autó problémáinak rendezése köti le.

Christian Horner csapatfőnököt mindezek után hiába kérdezték a pletykákról a szaúdi első szabadedzés után, a brit közölte: ezek tényleg csak pletykák. „A zaj a legjobb szó ennek leírására” – mondta a Sky Sportsnak. „Nagyon sok a zaj a csapaton kívül, de Max tegnap újfent megerősítette az elköteleződését. Mi arra fókuszálunk, hogy gyorsabbá tegyük az autónkat. Max is része ennek. Elkötelezett tagja a csapatnak, a többi pedig mind csak találgatás.”

A kérdésre, ezek szerint biztosra veszi-e, hogy Verstappen jövőre az ő autójukban ül majd a szezonnyitón, Horner határozottan felelte: „Igen, teljes mértékben!”

A brit csak mosolygott, amikor megemlítették, Helmut Marko a jelek szerint nem ennyire biztos ebben. „Igen, de nézzék, az embereknek mindig megvannak a maguk aggályaik. Csapatként arra összpontosítunk, hogy helyre tegyük ezt az autót. Ha rendezzük ezt, akkor még csak nem is lesz vita tárgya” – szögezte le.

Max Verstappen és Raymond Vermeulen (Fotó: XPB)

 

Amiért az autó lesz a döntő

Horner ezzel Marko Bahrein óta tett nyilatkozatát visszhangozta. A Kleine Zeitungnak a szakember a szaúdi hétvége előtt pontosította a múlt heti szavait, és jelezte: „Már sokszor elmondtam: Max elsősorban bajnoki címért akar küzdeni. Ha megadjuk neki ehhez a megfelelő autót, akkor a csapatváltás kérdése fel sem fog merülni.”

Hogy miért emlegeti most mindenki (beleértve a címvédőt is) az autót, amikor Verstappen jövője a kérdés, azt nem nehéz kikövetkeztetni.

Marko korábban megerősítette, hogy a nyári szünet táján léptethető életbe Verstappen szerződésének kilépési záradéka – amennyiben addig nem ütnek meg egy bizonyos szintet az eredményeikkel. Hogy pontállástól, bajnoki helyezéstől vagy győzelmek számától függ-e a távozásának lehetősége, az bizalmas információ, ám nyilvánvaló, hogy a Red Bull célja most pontosan az, amit emlegetnek: az autó és az eredmények javításával elejét venni Verstappen távozási lehetőségének.

Aligha véletlen, hogy Horner a mostani interjúban ügyesen átsiklott az egyik kérdés azon része felett, van-e igazság abban, hogy július vége lehet a vízválasztó időpont Verstappen helyzete szempontjából.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

 

Nincs krízis, csak értett problémák…

Hogy Verstappen valóban távozik-e, az innen nézve a jövő kérdése. A jelené egyelőre az, hogy a Red Bull képes lesz-e végre egyről a kettőre jutni a közel egy éve tartó gyengélkedése után.

Horner ilyen szempontból továbbra is optimizmust sugall. Az arról szóló híreket is cáfolta, hogy Bahreinben krízismegbeszélést tartott a csapatuk. „Nem, ez nem egy krízismegbeszélés. Ha leülsz a mérnökökkel megbeszélni a dolgokat, azt én nem nevezném krízistalálkozónak. Persze, hogy leülsz utána és megbeszélitek. Mindig léteznek mérnöki megoldások mérnöki problémákra.”

Hogy van-e válság a Red Bullnál, annak kapcsán Horner hangsúlyozta, hogy csak problémák vannak.

„Nincs krízis. Nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Vannak problémáink az autóval, amiken dolgozunk. Az egész csapat hihetetlenül keményen dolgozik. Értjük a problémákat, csak be kell vezetnünk egy sor fejlesztést a következő versenyeken, hogy megoldjuk ezeket a hiányosságokat.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Horner szerint a Red Bull korábbi dominanciája egyszerűen annak köszönhetően illant el, hogy a szabályok nem változtak már évek óta, és mindenki sokat javult. „A csapatok egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az F1-ben nincsenek rossz csapatok. Nekünk vannak problémáink az autónkkal, és a különbségek nagyon kicsik. Ha hallgatják Max megjegyzéseit arról, hogy nem elégedett az elfordulással, és gond van az instabilitással, ez tizedeket, századokat jelent, de egy ilyen mezőnyben több pozíciót. Ezeket rendeznünk kell, és akkor jönni fog a teljesítmény” – mondta a Red Bull főnöke.

Marko eközben jelezte, a következő két versenyen még nem remélnek fordulatot, Imolától viszont igen. „A dzsiddai és miami versenyeken még igazán nehéz dolgunk lesz” – bocsátotta előre. „Ha a bajnoki küzdelemben akarunk maradni, a következő három versenyen muszáj lesz dobogóra állnunk.”

A Red Bull erre a hétvégére a hírek szerint módosított a padlólemezének alsó kialakításán. Ez az FIA pénteki fejlesztési listáján nem szerepel, mivel nem látható változtatásról van szó, ám úgy tudni, a csatornák átformálásával próbálják hátrébb tolni az aerodinamikai egyensúlyt, hogy javítsanak az egyensúlyi gondokon. Horner szerint az első szabadedzésen extrém irányokkal és megoldásokkal próbálkoztak a két autón. A csapat várhatóan Miamiban, majd Imolában is vet be további fejlesztéseket, utóbbi lépés lehet a legnagyobb. És a folytatás szempontjából a legmeghatározóbb.

Borítókép: Max Verstappen és Christian Horner (Fotó: XPB)

További tartalmak