Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Piastri tudja, hogy erőssége a higgadtság – nyerő fegyver lehet a bajnokságban?

Piastri tudja, hogy erőssége a higgadtság – nyerő fegyver lehet a bajnokságban?

F1, Autosport
Higgadt az autóban, higgadt a bajnokságban – Oscar Piastrinak van egy jó módszere, és tudja, hogy ez előnyére válhat.

A bahreini győzelme után mindössze 3 pont választja el Oscar Piastrit attól, hogy Lando Norrist megelőzve átvegye a bajnoki vezetést. Menedzsere, Mark Webber 2010-es szezonja óta ő lehetne az első ausztrál bajnoki éllovas. A harmadik F1-es szezonjában nem akármilyen teljesítmény lenne tőle, de ennél nagyobb eredményt is elérhet, hiszen ha olyan jól versenyez a folytatásban, mint eddig, akár 2025 világbajnokává is koronázhatják.

A lendület most mindenképpen vele van. „Olyan érzés, amilyennek tűnik: a múltkori egy nagyon különleges hétvége volt, és a teljesítményemre nagyon büszke vagyok. Jól érzem magam az autóban, elégedett vagyok a csapattal.”

„Jól megy, ez igaz. Az egész szezonban jól ment. A melbourne-i eredmény nem volt a legjobb, de amúgy minden úgy alakult, ahogy vártam. A múltkori hétvége olyan volt, amilyenre vágyom.”

„Lendületben vagyok, magabiztos vagyok. A kínai pole után másképp éreztem, mint a bahreini után. Szerintem azért, mert egyszerűen már túl voltam az elsőn. Kényelmesnek érzem a helyzetem, tudom, hogy szerezhetek pole-okat, nyerhetek versenyeket, és lehetnek olyan hétvégéim, mint a bahreini. Jó helyzetben vagyok”

– állapította meg magabiztosan Piastri.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Az önbizalma mindig is megvolt, az első két éve után pedig több területen is fejlődött, amivel kiforrottabb versenyzővé vált. Lando Norrisszal ellentétben a jelek szerint az autóval is jól boldogul, és mint azt a melbourne-i füves fennakadása és a hazai versenyen való csalódása (8. hely) utáni gyors talpra állása (domináns győzelem Kínában) mutatta, fejben, pszichológiai szempontból is nagyon erős.

„Ez az erősségem, igen. Az egyik erősségem a remélhetőleg több közül. Ennek a tudatában vagyok, és dolgoztam is rajta. Melbourne után nyilván nehéz volt, de nagyon erős hétvégém volt az ottani az edzésekkel, az időmérőkkel, és a versenyen is megvolt a tempóm. Emiatt inkább bizakodó voltam, mint csalódott. Az egész szezon jól alakult eddig, és igyekszem a legtöbbet kihozni a gyors autóból.”

Piastri elismeri, nem igaz, hogy nincsenek érzelmei, csak legfeljebb nem látjuk őket. A higgadtságát pedig tudatosan, fegyverként is próbálja használni. „Voltam indulatos párszor a karrierem során, rossz érzésekkel, és igen, negatív hatással volt rám. Szerintem természetemből adódóan vagyok higgadt, és próbálok is nyugodt maradni, de ebben sok tudatosság is van, törekszem rá.”

„Vannak pozitív érzések is. Kína után azt mondtam, ha lett volna egy kamera, ami az arcomat mutatta volna, láthatták volna, milyen piszkosul izgatott voltam!” – mondta, hozzátéve, a rádiógombot nem a gőz kieresztésére használja, de ettől még szokott dühöngeni az autóban a sisak alatt.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

 

A bajnoki recept

Ez eddig hatékony hozzáállásnak tűnik a bajnokság szempontjából. Miközben a hétvégén akár éllovassá is válhat, Piastri egy kicsit sem érez nyomást magán. Megvan a maga bajnoki stratégiája is. „Jelenleg nem. A legjobb módja egy bajnoki támadás felépítésének, hogy a legtöbbet hozod ki a hétvégékből. Erre törekszem. Nagyon az elején járunk még, csak próbálom a legtöbbet kihozni a hétvégékből, és ha ez sikerül, akkor egészen jó helyzetben leszek.”

„Egyszerűen nagyon az elején vagyunk. Van még húsz versenyünk. Nyilván nincsenek illúzióim, tudom, hogy a bajnoki címért akarok harcolni, de ezt már a szezonrajt előtt is tudtam. A legjobb módszer ennek eléréséhez – főleg ennyire az idény elején –, hogy próbálod a lehető legjobb hétvégéket összerakni, és annyi pontot gyűjtesz, amennyit csak tudsz, aztán meglátod, hol kötsz ki az év végén.

A legjobb mód a bajnoki védekezésre a támadás. Próbálok versenyeket nyerni, pole-okat szerezni, mert ez kínálja a legjobb esélyt a bajnokságban. Emellett ez a legélvezetesebb módja is.”

Kiemelte, neki nem az számít, hogy Ausztrália óta fokozatosan lépegetett előre a tabellán. „Jó az irány. Nem a bajnoki állás szempontjából, hanem a teljesítmény szempontjából. Büszke vagyok a munkánkra, arra, hogy a miénk a legjobb autó, de arra is, hogy segítettek, hogy a legtöbbet tudjam kihozni belőle. Ez volt idén az egyik nagy erősségünk. Jó helyzetben vagyok a pályán és azon kívül is.”

A kérdésre, kapott-e tanácsot Webbertől bajnoki szempontból, Piastri magát ismételte: nem érzi úgy, hogy eljött az ideje ezen gondolkodni. „Nem beszéltem vele erről. Nagyon az elején vagyunk, nem kell azon gondolkodni, hogyan viszonyuljak a bajnoksághoz, csak próbálok futamokat nyerni. Majd tizenöt-tizenhat verseny múlva meglátom. Addig próbálom a legjobb munkát végezni és nyerni, és majd meglátjuk, mi lesz a bajnokságban pár hónap múlva.”

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak