Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sajtóhírek szerint 300 milliós ajánlatot tett Verstappennek az Aston – a csapat is megszólalt

Sajtóhírek szerint 300 milliós ajánlatot tett Verstappennek az Aston – a csapat is megszólalt

La Gazzetta dello Sport, F1, Planet F1
Az olasz sajtó tudni véli, hogy az Aston Martin egy igen kecsegtető ajánlatot tett Max Verstappen elé. A zöldek is reagáltak a pletykára.

„Egy halomnyi pénz az évszázad szerződéséért” – vezette fel a Max Verstappen jövőjéről szóló legutóbbi cikkét az olasz La Gazzetta dello Sport. A sportlap már csütörtökön arról írt, hogy a címvédő biztosan el fogja hagyni a Red Bullt a mostani idény végén, most pedig konkrét ajánlatösszeggel és még egy további pletykával fejelte meg ezt.

A beszámoló szerint az Aston Martin a következő három évre (2028-ig bezárólag) 300 millió dollárt kínál Verstappennek. Euróban számítva ez 88 milliós éves bér lenne, ami a jelenlegi 50 millióhoz viszonyítva komoly emelést jelentene.

Ha ez önmagában nem szólna elég nagyot, a Gazzetta arról is beszámol, hogy ezt az összeget az Aston Martinban jelenleg 20%-os részesedéssel rendelkező szaúd-arábiai befektetők állnák, akik állításuk szerint szeretnék átvenni a csapatot Lawrence Strolltól. Kiemelték, a helyi koronaherceg – aki a héten megerősítette, szívesen vásárolnának F1-es csapatot – korábban többek között Christiano Ronaldo Al-Naszrbe szerződtetéséért sem sajnálta a milliókat.

Hogy mennyire hihetünk e beszámolónak, az már más kérdés. Teljesen újnak egyik pletyka sem számít: Verstappenről a télen a brit Daily Mail írta meg, hogy öt évre egymilliárd dolláros ajánlattal csábítaná az Aston; az pedig, hogy a szaúdiak felvásárolhatják az Aston Martint, már nagyjából egy éve visszatérő hír. Red Bull-ügyekben emellett jellemzően nem éppen az olasz La Gazzetta dello Sport számít a legjobban értesült forrásnak.

Verstappen szerződése 2028 végéig szól a Red Bull-lal, és bár van egy, a teljesítményhez kötött kilépési záradéka, Helmut Marko tanácsadó korábbi szavai alapján ez a nyári szünet táján léptethető életbe, így azt még egyáltalán nem tudhatjuk, hogy ténylegesen életbe léptethető-e. Mindez az akkori állás függvénye lesz.

Christian Horner aligha véletlenül emlegette Dzsiddában is az autó helyre tételének fontosságát, miközben Verstappen jövőjéről faggatták. A brit egyébként jelezte, teljesen biztos benne, hogy bajnokuk 2026-nak is a Red Bull-lal vág neki.

A másik oldalon eközben ott van Fernando Alonso, aki csütörtökön felhívta rá a figyelmet, hogy tavaly egy 2026 végéig szóló szerződést írt alá az Aston Martinnal. A spanyol azt pedig erősen kétli, hogy Verstappennel csapattársak lehetnek: ehhez Lawrence Strollnak a saját fiát, Lance-t kéne elmozdítania a helyéről.

Ajánlatokat tenni és egyeztetni persze ettől még lehet. Ahogy találgatni is.

Andy Cowell (Fotó: XPB)

Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnöke a dzsiddai pénteki sajtótájékoztatón ügyesen kikerülte a konkrét válaszadást, amikor arról kérdezték, van-e esély versenyzőcserére.

„Hihetetlenül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van két tapasztalt versenyzőnk, akikkel aláírtunk a következő két évre. Ez azt jelenti, hogy én csakis arra összpontosíthatok, hogy hogyan csinálhatunk gyors versenyautókat”

– közölte.

Hogy ez azt jelenti-e, hogy Verstappen számára nincs náluk hely 2026-ra? „Azt mondom, hogy az én gondolataim csak a cég fejlesztése körül forognak, hogy gyors versenyautót gyárthassunk Lance-nek és Fernandónak” – felelte Cowell.

A brit ezzel lényegében lepattintotta magáról a témát. Csapata, az Aston Martin mindeközben a Planet F1-nek eljuttatott közleményben reagált a Gazzetta cikkére. „Megszokott, hogy a média találgat a versenyzőpiacról, de elképesztő versenyzőpárosunk van, akik iránt elkötelezettek vagyunk, és akikkel szerződésben állunk 2026-ra és azon túlra. A figyelmünk arra irányul, hogy egy kiegyensúlyozottabb és versenyképesebb autót biztosítsunk a versenyzőinknek. Ha ezt megkapják, mindketten képesek lesznek nagyszerű eredményeket szállítani” – közölték.

Ajánlat tehát létezhet is, meg nem is, szólhat 300 millióról is, meg nem is. Folytatása garantáltan lesz még a történetnek…

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak