Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Coronel biztosra veszi, Verstappen marad!

Coronel biztosra veszi, Verstappen marad!

Viaplay
Ilyen is van! Miközben több forrás és szakértő is biztosra veszi, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól, a holland TV kommentátoraként dolgozó ex-versenyző, Tom Coronel nem hiszi, hogy a címvédő csapatot vált.

Az előző hónapokban jóformán állandó témává vált Max Verstappen jövője, annak ellenére, hogy a négyszeres világbajnok 2028-ig elkötelezte magát a bikások mellett. Persze, ahogyan arra több szakértő is rámutatott, az F1-es szerződések felbontásának komoly „hagyománya” van.

Azt pedig, hogy a négyszeres bajnok távozik a csapattól, sokan biztosra veszik: a német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher például nemrég biztosra vette a partnerség felbontását, míg korábbi csapattársa, az F1-es eseményeket szintén serényen véleményező Juan Pablo Montoya pedig arról beszélt, a felek elérkeztek „a vég kezdetéhez.”

Eközben több lap is arról cikkezett, az Aston Martin ismét komoly ajánlatokkal bombázza Verstappennet. De hallani arról is, hogy a Mercedes sem tett még le a versenyző megszerzéséről. Szintén Schumacher vetette fel azt is, hogy az Alpine és a McLaren is érdeklődhet…

Tom Coronel (Fotó: XPB)

Ebben a hangulatban tett a többségétől eltérő megjegyzést a korábbi túraautós, Tom Coronel, aki biztosra veszi, hogy Verstappen a Red Bull pilótája marad. Eközben az Aston Martinnal szemben ellenérveket is felhozott. „Jó szakembereket alkalmaznak. De ennyi. Van egy jó sztori, de nincs jó autó. És ez mindig így van, (Fernando) Alonso már négy éve vár rá” – fogalmazott.

A holland ezért gondolja úgy, hogy honfitársa még a jó fizetésért sem váltana. Verstappen tehát szerint marad. „Száz százalék! Tényleg. Mindig csak beszél és beszél. De ennyi az egész. Ez mind nonszensz” – mondta.

Végül aláhúzta, Verstappent és a Red Bullt hosszú közös múlt fűzi össze és együtt oldottak már meg nehéz helyzeteket. Úgy érzi, ez most, a formahanyatlással sem lesz másként. „A Red Bull tette naggyá. A Red Bull-lal kezdte. Négyszer lett világbajnok a Red Bull-lal. Akkor ki mondja, hogy ez ne sikerülne újra?” – tette fel a kérdést.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak