Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton úgy érzi, csak egy „agyátültetés” segíthet rajta...

Hamilton úgy érzi, csak egy „agyátültetés” segíthet rajta...

F1, Sky Sports, Racefans
Lewis Hamilton úgy érzi, egész hétvégén sehol sincs Dzsiddában, és annyira megragadt a régi beidegződéseinél, hogy képtelen közös nevezőre jutni a Ferrari autójával egy körön.

Hitetlenkedve nézte az eredményjelzőt, és a fejét csóválta Lewis Hamilton a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzése után a lemaradását látva. 0,9 másodpercre volt a pole pozíciótól, de Charles Leclerc-től is bő fél másodpercre. A hétszeres világbajnok már a harmadik szabadedzésen is reményvesztettnek tűnt, amikor a mérnökétől hallotta, hogy milyen sok időt veszített az első és a második szektorban egy végül be nem fejezett körén. Ahhoz képest tulajdonképpen javult a kvalifikációra, hiszen a lemaradása csökkent, és a top 10-be lépett.

„Nehéz volt – ahogy az időmérő számomra mindig. Egész hétvégén sehol sem voltam. Szinte az összes edzésen a tizenharmadik-tizenkettedik voltam, így az igazat megvallva hálás vagyok, hogy a Q3-ba jutottam.”

„Hetedik hely – nem volt valami különleges az utolsó köröm. De legalább egész hétvégén javulunk. A végén jobb körre lett volna szükségem. De ahogy mondtam, már annak is örülök, hogy ott vagyok, és elég sok időt nyerhetek még” – értékelt Hamilton a Sky Sportsnak.

Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)

A hetedik helye kapcsán az F1 riporterének elmondta: „Nem mondanám, hogy elégedett vagyok, de elégedettebb vagyok, mint tegnap voltam. Az edzéseken egyszerűen nem éreztem magam alatt az autót. Egyáltalán nem volt könnyű. A hetedik hely rendben van. Jobb, mint a legutóbbi helyezésem. Dolgozom tovább, hogy összeálljon ez az autóval.”

Hamilton említette, hogy az időmérő a gyenge pontja – megkérdezték, előrelépést remél-e a versenytől.

„Inkább csak imádkozom…” – mosolygott. „Próbálok összhangot találni ezzel az autóval egy körön, de ezt egyelőre nagyon nehezem találom. De nem adjuk fel, nyomjuk tovább, próbálkozunk tovább. Elképesztő támogatást kapok. Csak keményen dolgozunk tovább.”

Többször beszélt arról, hogy a Ferrari vezetése más stílust igényel, és olyan dolgokkal kell boldogulnia, amiket az utóbbi tíz évben sosem alkalmazott. Többek között a motorféket említette, ami a későn és keményen fékező stílusával fejtörést okoz neki.

Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)

„Talán annyira berögzült, hogy sosem fog változni” – mondta a korábbi évekből hozott beidegződéseiről. „A színfalak mögött viszont nem is tudnék ennél keményebben dolgozni. Próbálom megcsinálni a pályán, amit látok. Az autó minden egyes alkalommal másképp reagál, és ez nagyon nehézzé tette.”

„Valahányszor a Q3-ba kerülök, minden kemény munka egyszerűen köddé válik. A hetedik hely jobb a semminél, és most próbálok valamit tenni holnap.”

Kiemelte, „egyszerűen nem érzi” az autóját. A kérdésre, mire lenne szüksége ahhoz, hogy összhangba kerüljön az autójával, megjegyezte: „Agyátültetésre.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak