„Az egy megfelelő alkalom lenne” – mondta Helmut Marko a közelmúltban egy interjúban arra a kérdésre, Max Verstappen Red Bulltól való távozása esetén visszavonulna-e. Azt már egy éve jelezte Dzsiddában – amikor úgy volt, hogy akár felfüggeszthetik –, hogy meglenne a Forma–1-es tanácsadói állása nélkül, hiszen független ember, akinek több szállodája is van Ausztriában. Az utóbbi időben adott nyilatkozataiból az is kiderült, hogy csapatváltás esetén nem követné Verstappent. „A Forma–1-ben számomra csa a Red Bull van” – állapította meg. A Red Bullnál viszont elsősorban már csak Verstappen tartja.
Markót tavaly végül nem kirúgták, hanem szerződést hosszabbítottak vele. A szerepköre Christian Horner térnyerésével azonban az utóbbi években (barátja, Dietrich Mateschitz halála óta) megváltozott. Már nem feltétlenül övé a nagyobb súllyal bíró szó bizonyos stratégiai döntésekben, sőt, a mindig is az ő hatáskörébe tartozó versenyzőképző programban is egyre többször Hornernek van meghatározó szerepe.
A szaúd-arábiai hétvége előtt Marko első nagy Red Bull-os felfedezettje, Sebastian Vettel tett látogatást Dzsiddában egy női versenyzők képzését szolgáló program miatt. A 2022-ben visszavonult németet korábban többször összefüggésbe hozták a Red Bull-lal, mondván, akár újra szerepet vállalhatna a korábbi csapatánál. A 82. születésnapját jövő hétvégén ünneplő Markót ennek lehetőségéről kérdezte a német Sky pénteken, és az osztrák elismerte, megfelelő utódjának tartaná a négyszeres világbajnokot.
„Véleményem szerint ideális utódjelölt lenne”
– mondta mosolyogva a Vettellel a kapcsolatot továbbra is tartó Marko.

Megjegyezte, a saját jövőjéről nem döntött még. „Nem, de világos, hogy egy ponton túl már nem megy. A kor miatt sem. Az utazás nem kis megerőltetéssel jár. És természetesen nagyszerű lenne, ha egy Sebastianhoz hasonló személy átvenné ezt.”
Marko szerint volt versenyzője több szempontból is illene a képbe.
„Egyfelől itt az utánpótlásprogram: már most is lányokkal dolgozik együtt a gokartban Szaúd-Arábiában. Másfelől pedig ott lenne a nagy stratégiai irány a Forma–1-es csapatának”
– nevezte meg, milyen feladatkörök várhatnának Vettelre, ha átvenné a helyét.
Hogy az exversenyző készen áll-e erre, az már más kérdés. Vettel elsősorban azért vonult vissza, hogy több időt tölthessen a családjával, és ne kelljen annyit utaznia. Többek között emiatt nem versenyez más kategóriákban sem. Egy amolyan tanácsadói szerepkör nyilvánvalóan több utazással járna. Az utóbbi években emellett jobban foglalkoztatják társadalmi ügyek (elsősorban a környezetvédelem), és e téren továbbra is nagyon aktív.