Ennél izgalmasabbra nemigen sikerülhetett volna a Szaúd-arábiai Nagydíj szombati időmérő edzése. A harmadik szabadedzés által sugallt McLaren-dominancia sehol sem volt, a pole pozícióért pedig három csapat versenyzői vívtak végletekig kiélezett küzdelmet. Annak szorosságáról mindent elmond, hogy a Q3-ban az első körök után Max Verstappen mindössze 0,001 másodperccel előzte meg Oscar Piastrit, a második köröknél pedig George Russell és a mclarenes ausztrál is állt az élen, mielőtt a címvédő 0,010 másodperces előnnyel visszavette a vezetést.
Mindez ígéretessé tehetné a versenyt is, ám Verstappen és Russell attól tart, nem ilyen egyértelmű, hogy a vasárnapi futam a szombati időmérő egyenes folytatása lesz. Mindketten a McLaren pénteki hosszú etapos nagy fölényére mutattak, valamint arra, hogy a wokingi autók továbbra is nagy előnyben vannak a gumikezelés, a gumik hűtése terén.
Russell úgy véli, Verstappenen áll, hogy lesz-e igazi küzdelem a győzelemért vagy sem.
„Az első kanyaron múlik. Mindketten elismerjük Maxszal, hogy messze a McLaren a favorit, és kiemelkedő a tempójuk. Ha tehát Oscar átveszi a vezetést, akkor talán megismétlődik majd Bahrein. Ha az időmérős sorrendben maradunk, akkor ez szoros verseny lehet, egészen a kerékcseréig”
– jósolta a mercedeses.

A harmadik rajtkocka tulajdonosa a Sky Sportsnak kifejtette, hogyan befolyásolhatja a McLaren többiekkel szembeni gumielőnyét a gumiválasztás. „Mindenki küszködik a gumik túlmelegedésével, kivéve a McLarent. Minél keményebb a gumi, annál kevésbé melegszik túl. És minél puhább, annál jobban melegszik – ebben látjuk a nagy eltérést a McLarennél. Az időmérőn hűl a levegő, és mindenki közelebb kerül hozzájuk, de amikor a gumi megint túlmelegszik, megint elhúznak. A kemény gumi feltételével tehát könnyebb lesz, nincs annyi túlmelegedés” – vélekedett.
Más kérdés, hogy egy hete Bahreinben a kemény keverék igazi vakvágánynak bizonyult. Bár most más a keverékkiosztás, ez jelzi: egy előzetesen senki által ki nem próbált gumi okozhat kellemes és kellemetlen meglepetést is a versenyen, és egy kerékcsere akár az autók közötti erősorrenden is változtathat.
Japánban a kis mértékű gumikopás egyhangú versenyt eredményezett a kevés előzési lehetőséggel kombinálva, és ez tette lehetővé Verstappen győzelmét a gyorsabb McLarenek ellen. A helyzet ilyen szempontból Dzsiddában más lehet. Russell hangsúlyozta, a Pirelli idén eggyel puhább gumikat hozott Dzsiddába, mint egy éve, ami kérdésessé teszi, hogy egyáltalán teljesíthető-e a versenytáv egy kiállással. „Senki sem nyúlt még a kemény gumikhoz a hétvégén, így fogalmunk sincs, hogy ez egy sima egy kiállásos verseny lesz-e, vagy kettő. Az idei kemény a tavalyi közepes, vagyis egy fokozattal puhább, és a közepes nem tűnt valami jónak a hosszú etapon, nagyon kopott. Ha Oscar az élre kerül, akkor szerintem sima ügy lesz. Ha Max marad elöl, akkor érdekes lesz. És egészen biztosra veszem, hogy Lando a kemény gumin fog rajtolni, szóval hosszan fog menni, várva, hogy a biztonsági autó a kezére játsszon” – vázolta a stratégiai kilátásokat.
Piastri eközben hiszi, jobbak a kilátásai, mint Szuzukában voltak. „Szerintem jó a tempónk. A Red Bull és Max versenyképesebbnek tűnik, mint mi a múlt héten, és Szuzuka nem nagyon más, mint ez a pálya: sok a gyors kanyar, szóval logikus, hogy versenyképesebbek. Kiderül, a versenyen ez hogy alakul. Bízom abban, amink van. Sok itt a DRS-zóna, ami jó eltérés Szuzukához képest. Meglátjuk, sikerül-e javítanunk” – mondta a bahreini győztes.