Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hadjar: Lawson nagyon gyors volt

Hadjar: Lawson nagyon gyors volt

Motorsport
A Racing Bullshoz visszatérő Liam Lawson már felvette az autó ritmusát és egyre jobban lendületbe jön – jelentette ki a fiatal csapattárs, Isack Hadjar, aki úgy érzi, az új-zélandi ugyanúgy jobb teljesítményre motiválja őt, mint Cunoda Juki.

A Red Bull mindössze két hétvége után meghozta a fájdalmas döntést: a szezont döcögősen kezdő Liam Lawsont visszaküldték a Racing Bullshoz, az ott versenyző Cunoda Jukit pedig előlépették az anyacsapathoz. Azóta mindkét versenyző teljesített három-három hétvégét.

Lawsonnak a Racing Bullsnál is kellett idő, hogy felvegye a ritmust, de látható, hogy hétvégéről hétvégére magabiztosabban teljesít. Ez persze nem meglepő, hiszen az autót a japán hétvégén vezette először, miközben fejben is helyre kellett raknia a dolgokat – főnökei szerint a visszasorolás jobban megviselte őt, mint azt kezdetben mutatta.

A fiatal csapattárs, Isack Hadjar is jelezte, Lawson egyre jobb tempót diktál: Szaúd-Arábiában például végig kemény harcot vívtak és a futamon is egymás mögött értek célba (Lawsont egy öt másodperces büntetés miatt hátrasorolták, de a befutónál csak másfél volt a hátránya a franciával szemben).

„Ezen a hétvégén nagyon-nagyon gyors volt” – emelte ki Hadjar. „Az időmérőn kihozta a maximumot az autóból. Egyértelmű, hogy erősödik és egyértelmű, hogy ugyanúgy jobb teljesítményre ösztönöz, mint Juki tette” – folytatta a fiatal francia, aki két teljes hétvégét töltött a japán mellett, valamint a tesztidőszak alatt is vele dolgozott.

Liam Lawson (Fotó: XPB)

Azt követően, hogy az első két hétvége még nehézkes volt, Lawson a szaúdi kapcsán megjegyezte, úgy érzi, valóban kezd felgyorsulni. „Most voltunk a legjobbak, de sajnos nem volt elég (a pontszerzéshez). Nem voltunk olyan gyorsak, mint a riválisok. Ezen próbálunk javítani.”

Ami a pontszerzést illeti, Hadjar elcsípte az utolsó egységet, miután tizedikként ért célba, tempója pedig meggyőző volt a futam végén (ezt a Williams is észlelte, versenyzőit összjátékra kérte, hogy maguk mögött tartsák a franciát). „Tökéletes verseny volt, és hogy csak egy pontot szereztünk, az egy kicsit… durva” – értékelt kissé csalódottan.

Lawsonhoz hasonlóan Hadjar is fejlődő tendenciát mutat. Míg Ausztráliában, a vizes pályán kiesett a felvezető körön, a folytatásban már több kiugró eredménye is volt. Most kiemelte, abban, hogy ilyen gyorsan vissza tudott vágni, a versenyzés iránti szeretet és rajongás is motiválta.

„Arról van szó, hogy nagyon-nagyon szeretem a versenyzést. Nagyon szeretem, egészen egyszerűen csak elkötelezett vagyok iránta. Éppen ezért nem elég egy olyan kemény hétvége, mint a melbourne-i volt ahhoz, hogy összetörjön, mert szeretek vezetni és szeretem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani” – emelte ki.

Isack Hadjar (Fotó: XPB)
Borítókép: Liam Lawson (Fotó: XPB)

További tartalmak