Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leclerc: A tempó már meglenne a győzelemhez – szombaton veszítjük el a hétvégéket

Leclerc: A tempó már meglenne a győzelemhez – szombaton veszítjük el a hétvégéket

F1, Sky Sports
Charles Leclerc megszerezte a Ferrari idei első dobogós helyezését, de ebben is talált valami bosszantót: nincsenek túl messze a győzelemtől, de az időmérőkön előre eljátsszák az esélyüket.

Remek versenyzéssel vívta ki Charles Leclerc a harmadik helyet a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon. A negyedik pozícióból rajtoló ferraris az élmezőnyben mindenkinél hosszabbra nyújtotta az első etapját a közepes gumin, és ezzel olyan gumielőnyre tett szert, ami elég volt a pozíciónyeréshez George Russell-lel szemben, illetve a pozíciója megvédéséhez a gyorsabb Lando Norrisszal szemben.

A monacói a kerékcseréje előtt körökig az élen állt, és hasonló időket autózott, mint a kemény gumin mögötte haladó Lando Norris. Etapja elnyújtásával elérte, hogy a brit a hajrára csak 5 körös gumielőnybe kerüljön.

Leclerc a leintés után boldogan állapította meg: előzetesen arra számított, hogy a Mercedesekkel kell majd küzdenie, de a tempója sokkal jobb volt a vártnál.

„Úgy érzem, mindenből kihoztuk a maximumot, nem volt benne több. Az időmérőre kell összpontosítanunk. Rég nem voltam ilyen elégedett az autó egyensúlyával. Nagyon könnyedén boldogultam vele, de sajnos az autóban egyszerűen nincs annyi, hogy jobb eredményért harcoljunk az időmérőn.”

„A versenyen a jó egyensúlynak meglett az eredménye, és meglepett, milyen jó volt a tempóm szabd levegőben az első etapon. Ez igazán jó volt. Mindent tökéletesen csináltunk, a stratégiát, a kerékcserét – egész szezonban, de már tavaly is. Nem tehettünk ennél többet”

– értékelt a harmadik helyezett.

Charles Leclerc és George Russell (Fotó: XPB)

Az elnyújtott első etapjáról elmondta: „Csak jó volt az autó. Sokat szenvedtem az autó egyensúlyával, amíg George mögött voltam, Nagy volt az alulkormányzás, és utálom ezt. Aztán kiálltunk, az eleje életre kelt, és sokkal jobbnak éreztem az autót. Aztán amikor tiszta volt előttem az út, javult a teljesítmény.”

A hajrában meglepődött azon, mérnöke, Bryan Bozzi mennyire nyugodtan kezelte, hogy Norris zárkózik rájuk. Ő ennél azért idegesebb volt. „Tudtam, hogy szoros lesz. Nagyon gyors volt. Nem aggódtam, de tudtam, hogy szoros lesz. Nem tudtam, milyen lesz a forgalom. Egy ponton ki kellett kerülnöm Bortoletót, és rámentem a gumidarabkákra, amivel sok időt vesztettem. Lando majdnem a DRS-távolságomba került, ami kicsit trükkösebb lett volna. De az utolsó pár körben 1,2-1,3 másodperces távolságban volt, és örültem, hogy megtartottam a pozíciót, és meglett a csapat első dobogója idén.”

 

Nem a tempó, a rajthely nincs meg a győzelmi esélyhez

Leclerc nem véletlenül említette egyből az időmérős problémájukat. Szerinte a versenytempójuk már most van elég jó ahhoz, hogy győzelmekért harcoljanak, de a rajthelyük hendikepjével ez nem lehetséges.

„Most mindent össze kell raknunk az időmérőn. Mindig is az erősségem volt, de most nem tudok jobbat elérni a negyedik helynél. Tényleg! Egyszerűen nincs elég tapadásunk, és nagyon megfizetjük az árát a versenyen, mert ha az első helyről rajtolnánk, teljesen más versenyünk lenne. Szerintem a versenyen nagyon jó az autónk, harcolhatnánk vele a győzelemért. Szombaton veszítjük el a hétvégéinket.”

„Sajnos nem hiszem, hogy ez könnyen megoldható. Nem arról van szó, hogy inkább a versenyre állítjuk be az autónkat, mint az időmérőre. Nem megyünk bele semmilyen kompromisszumba, egyszerűen próbáljuk a lehető leggyorsabbá tenni az autót. Az időmérőn, amikor a határig visszük az autót, és játszik a gumi-előkészítés is, egyszerűen nem klappolnak a dolgok, és találnunk kell valamit. Összességében a gumikezelés az erősségünk, ami hiányzik, az a leszorítóerő – a McLarenhez, a Red Bullhoz, de a Mercedeshez képest is. Ma a gumikezelésnek köszönhetően voltunk jobbak, de tapadás most sem volt elég.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A McLarennel és a Red Bull-lal szembeni lemaradásukat a versenyen nem érzi nagynak Leclerc.

„Szerintem közel van a versenytempónk. Kicsit a szabad levegő határozza meg, hogy megnyerheted-e a versenyt. Mindig így volt, de valamiért idén jobban, mint korábban. És amikor így van, az időmérő fontosabb szerepet kap. Sajnos mi két éve szenvedünk az időmérők összerakásával.”

„Az a gond, hogy nem mindig ugyanaz a probléma. Ezen a hétvégén három és fél, négy tizedet vesztettünk az első három kanyarban, és a kör többi részén gyorsak voltunk. A versenyen meg az első szektorban voltunk a legjobbak. Ennek a végére kell járnunk, mert világos, hogy valamit rosszul csinálunk. És nem vesztegethetünk el túl sok versenyt, mielőtt megtalálnánk, mert már ötven pont a lemaradásunk a bajnokságban. Nem nézegetjük sokat, de ötven pont sok, és nem szeretnék még több pontot veszteni a következő versenyeken” – figyelmeztetett.

Összegzésként elmondta: „Szerintem annak, hogy kedvez-e a pálya, nincs semmi köze a teljesítményünkhöz, egyszerűen csak jobb autó kell. Csak ennyi kell, semmi más. Ha jobb pozícióból rajtolunk, akkor jobb lesz az esélyünk, de ha ez nincs meg, akkor túl szoros a verseny ahhoz, hogy javítsunk. Mindent össze kell raknunk az időmérőn.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak