„Lényegében annak, hogy elsőként szeltem át a célvonalat” – felelte Oscar Piastri a kérdésre, mi teszi a legelégedettebbé a Szaúd-arábiai Nagydíjon aratott győzelmében. Aki enyhe räikkönenes stílushatást érzékel a válaszán, nem jár messze a valóságtól. A McLaren versenyzője a „Jégemberhez” hasonlóan hűvös és lényeglátó tud lenni – és többek között ennek is köszönheti, hogy vasárnap óta ő vezeti a bajnokságot.
Az ausztrál versenyző nem agyalja túl a dolgokat, csak nyújtja, amit kell. Például könyörtelenül kiteszi a könyökét az első kanyarba Max Verstappen ellen, mert tudja, hogy a címvédővel szemben csak ilyen agresszivitással érvényesülhet, Szaúd-Arábiában pedig csak az élre állva, szabad levegőben autózva használhatja a McLaren jó tempóját. Miután az FIA büntetése révén az élre állt, Piastri számára már nem volt kérdés, hogy meglesz-e a Bahrein után sorozatban második győzelme.
„Nem ez volt a legkönnyebb győzelem. A rajt kemény volt, az első etap nehéz Max mögött. Aztán amikor szabad lett előttem az út, már könnyebb volt kezelni. De még így sem engedhettem meg, hogy elvegyem a lábam a gázról. Nehéz verseny volt, Max gyors volt mögöttem, ezért nyomnom kellett tovább. És igen, egészen jól tudtam irányítani, de egy kicsit szorosabb volt, mint szerettem volna”
– értékelt az újdonsült bajnoki éllovas.

A kérdésre, mennyi tartalék maradt benne a hajrában, amikor Verstappen két másodpercet lefaragott a hátrányából, a leggyorsabb kört az utolsó körben megfutó Piastri tisztázta: „Nem tudom, meddig tudtam volna csinálni ezt, de úgy éreztem, elég komoly kockázatot vállalok a versenyen. Az utolsó körben csak látni akartam, mennyi volt még bennem, de közben nem is volt sok értelme túl nagy kockázatot vállalni. Amint tiszta volt előttem az út, a tempó jó volt, de a közepes etap végén semmit sem tehettem Max ellen, csak szenvedtem. Szóval nem volt túl nagy tempóelőnyöm, de elég volt.”
Míg Bahrein után csak óvatosan fogalmazódott meg a kérdés, fordult-e a kocka a McLarenen belül a számok alapján most már kimondható: jelenleg Piastri esélyei tűnnek jobbnak a bajnokságban. Az idei harmadik győzelmét aratta, miközben Lando Norris és Max Verstappen egynél jár. Csapattársával szemben 10, a címvédővel szemben 12 pont az előnye. Életében először áll az F1-es tabella élén, és menedzsere, Mark Webber 2010-es vezetése óta ő az első ausztrál bajnoki éllovas.
És ezen a ponton ismét működésbe lép a räikköneni lényeglátás: a vezetésnek jelentősége szerinte nem a helyzete miatt van.
„Örülök, de annak örülök inkább, aminek köszönhetően vezetem a bajnokságot, és nem magának a vezetésnek. Nagyszerűen kezdtem az évet, dolgoztam azokon a dolgokon, amiken az előző szezon után szerettem volna, és kifizetődik. Ez tesz jelenleg a legelégedettebbé.”

„Nyilván a versenyek megnyerése is élvezetes, de az a legfontosabb, hogy úgy érzem, tényleg előreléptem, és hogy az elérhető legtöbb pontot szereztem. Még mindig nagyon az elején vagyunk a bajnokságnak, és nem az ötödik, hanem a huszonnegyedik verseny után akarok vezetni. De ez egy jó kezdet” – fogalmazott Piastri.
Azt már a hétvége előtt kijelentette, hogy a bajnoki vezetés vagy az, hogy már őt emlegetik első számú esélyesként, csak hízelgő, de gyorsabbá nem teszi. Ennek jegyében viszonyul most a folytatáshoz is. „Nem változtat semmin, továbbra is megyek, és próbálom megnyerni az összes versenyt, amit csak tudok. Már előtte elmondtam, hogy nem zavar a tény, hogy vezetem a bajnokságot, de büszke vagyok a munkára és az okokra, amik emögött állnak. Melbourne-ben nem indult nagyszerűen az év az eredmény szempontjából, de attól a pillanattól, hogy idén a pályára hajtottam, úgy éreztem, hogy jó helyzetben vagyok. A bajnoki vezetés a szezon előtt elvégzett kemény munka eredménye. Az én munkámé, a csapat munkájáé” – állapította meg büszkén.
A folytatás éppen emiatt ígéretes. Álljon bárhogy is a tabellán, amíg ilyen szinten teljesít, addig a legnagyobb az esélye rá, hogy megcsinálja, amit Webbernek 15 éve nem sikerült: az év utolsó futama után legyen éllovas…