Hiába vártuk Max Verstappentől, hogy kifejtse a véleményét a Szaúd-arábiai Nagydíjon kapott 5 másodperces időbüntetéséről, nem tette meg. Pedig igazán próbálkoztak vele az újságírók a futam után. A hivatalos sajtótájékoztatón a moderátor többször is kérdezte az Oscar Piastrival történt első kanyaros esetükről, ám hiába.
„A rajt megtörtént, az első kanyar megtörtént, aztán egyszer csak az ötvenedik kör jött… Az egész nagyon gyorsan történt…” – mondta komolytalanul. „Az a probléma, hogy nem oszthatom meg, különben ezért is megbüntetnek. Jobb tehát nem beszélni róla.”
Az ítéletről nem beszél, beszéljen hát magáról a csatáról – javasolta a moderátor. „Nagyon gyorsan történt…” – hárított a holland.
A kérdésre, diskuráltak-e a Red Bull-lal arról, hogy önként adja át a pozícióját, csak annyit felelt: „Jobb nem beszélni erről. Bármi, amit mondok róla vagy próbálnék mondani róla, bajba sodorhat.”
Verstappen nemcsak a mostani verseny után volt szűkszavú, egy ideje érezhetően törekszik rövidre zárni a mondandóit. Erre magyarázatot adott.
„Ennek általánosságban a közösségi médiához van köze, és ahhoz, milyen a világ. Nem beszélek, vagy nem sokat, mert sokszor kiforgatják a szavaidat, vagy másképp értelmezik. Az igazat megvallva jobb nem túl sok mindent mondani. Erre törekszem.”

A kérdésre, frusztrálja-e, hogy nem lehet őszinte, és vissza kell fognia magát, kiemelte: „Ahogy mondtam, ilyen világban élünk: nem mondhatod el a teljes véleményed, mert az emberek nem fogadják el, vagy nem tudják kezelni a teljes igazságot. Nekem is jobb, ha nem mondok túl sokat, mert időt is spórolok, és már eleve sok mindent kell csinálnunk.”
„Egyszerűen minden kezd ilyenné válni: mindenki nagyon érzékeny mindenre. Emellett amúgy sem kritizálhatunk. De rendben van, nekem is így a jobb.”
Végül megkérték, tisztázza: kimondottan az idén szigorításokat bevezető és nagyobb büntetéseket kilátásba helyező FIA-nak szól-e a sajátos tiltakozása? „Tudom, hogy nem káromkodhatok itt, de közben nem mondhatok semmi olyat sem, ami sérti, veszélyezteti vagy… vegyük elő a papírt, elég sok sor van erről… Emiatt jobb nem is beszélni róla. Bajba sodorhatod magad, és nem hiszem, hogy bárki ezt akarná” – zárta le a témát a télen módosított nemzetközi sportkódexet idézve.