Szuzukában pole és győzelem, Bahreinben egy hatodik hely, Szaúd-Arábiában pole és második hely – kétarcú eddig a Red Bull. Max Verstappen persze már a Japán Nagydíj után jelezte, egyáltalán nem oldódtak meg a problémáik, csak néha háttérbe szorulnak bizonyos körülmények mellett. Szerinte Dzsiddában is ezért voltak jobbak – meglepően jók.
„Kellemes meglepetés volt. Pénteken nagyon-nagyon nehéz volt, és nem számított, mit csináltunk a vezetés, a spórolás szempontjából, a gumi csak összeomlott. Az autó most sokkal jobb volt. Persze még mindig voltak korlátai, de sokkal ígéretesebb volt. És amikor kezdtem elhúzni, egészen meglepődtem” – mondta Verstappen a vasárnapi futam után.
„Kellemes meglepetés volt. De nyugodtnak kell maradnunk, mert ezen a pályán nem nagy a kopás, és azokon a pályákon, ahol nagy a kopás, többet szenvedünk. Ezen dolgoznunk kell még. A szombati módosítások mindenesetre működtek vasárnap is, és ennek örülök.”
A kérdésre, meglepi-e, hogy ilyen jól tudta tartani a lépést a McLarennel, pontosított: „Csak a saját tempóm lepett meg, mert jobb volt a várnál.”
Miközben Verstappen szerint a pálya sajátossága javított a helyzetükön, Helmut Marko tanácsadó úgy érzi, a csapat ettől függetlenül is tett egy kis lépést előre. „Az itteni péntekünk az egyik legjobb volt mostanság. A további átalakításoknál helyes döntéseket hoztunk. De természetesen ha szélesebb tartományunk lenne, egészen másképp jártunk volna el. Ezen dolgozunk, és remélhetőleg Európáig sikerül a felzárkózás” – mondta a német Sky Sportsnak.

Verstappen vázolta, mi hiányzik leginkább ahhoz, hogy tartósan a McLaren kihívói, akár legyőzői lehessenek. „Összességében jobb teljesítmény kell, mindenekelőtt egyensúly, valamint következetesség. Nem teljesítünk így minden pályán, ez világos. Bahreinben sok hiányzott. Itt most sokkal jobb volt, de közben nagyon kicsi a kopás is, és ilyenkor több autó kel életre. Lesz még munkánk, de összességében ez egy ígéretes eredmény. Ígéretes hétvége volt. Sikerült jó, vagyis egész jó egyensúlyt találnunk, és ez jó.”
„Jó hétvége volt. Talán nem indult jól pénteken, de sok dolgot kipróbáltunk az autón, és sikerült tartományba hoznunk. Most csak az ismert gyengeségeinken kell dolgoznunk, és elő kell állnunk pár fejlesztéssel, amivel megoldjuk ezt. Remélhetőleg a következő versenyeken látunk majd némi előrelépést” – fejtegette a címvédő.
Marko jelezte, Imolában várható tőlük a nagyobb javulás.
„Van egy programunk. Első lépésként szeretnénk kiszélesíteni az autó működési tartományát. Ez nem nagy lépésekkel jön, hanem kicsikkel. Azt mondanám, ezt először az első európai versenyen, Imolában fogjuk látni.”
„Amikor az autónk a megfelelő működési tartományban van, akkor ugyanolyan gyors. És ott van a Max-faktor. Ha viszont ez nem sikerül, akkor nehéz lesz, mint Bahreinben volt. De dolgozunk, és addig is meg kell szereznünk a számunkra elérhető pontokat” – fogalmazott az ORF-nek.

Marko azt már szombaton egyértelművé tette, hogy hiába a 2026-os szabályváltozások és az RB21-essel kapcsolatos problémáik, kizárt, hogy feladják ezt az évet. Verstappen a második helye után 12 pontra van Oscar Piastritól, és csak 2-re Lando Norristól.
„Ez nem riasztó” – mondta a különbségről Marko. „Persze nem olyan könnyű. Emlékszem, Vettellel egyszer több mint negyven pont hátrányt dolgoztunk le, és úgy nyertük meg a bajnokságot. A küzdőszellem megvan, tudjuk, mik jelentik a gyenge pontokat, és a technikai megoldások valamikor hatni kezdenek.”
Addig is remélik, hogy a McLaren házi csatája egyfajta segítség lesz Verstappennek a lőtávolon belül maradásban. „Mi jobban örülünk, hogy váltogatják egymást, és egyszer az egyik, másszor a másik nyer. Szerintem nem fognak csapatutasítást kiadni nekik, és számunkra inkább nagy esélyt jelent, hogy ők ketten egymással küzdenek” – jelentette ki Marko.