Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Már megint az apró hibák: Norris most Hamiltonnal szórakozta el a dobogóját

Már megint az apró hibák: Norris most Hamiltonnal szórakozta el a dobogóját

Motorsport-Total, Sky Sports
Sorozatban a második verseny után állapította meg a McLaren, hogy Lando Norris egy futam alatti megingása egy pozíciójukba került a végelszámolásnál. Csak felnagyított apróságok, vagy a britnek ideje precízebbnek lennie?

Érdekes, a dobogós álmai szempontjából viszont végzetesnek bizonyuló csatába bonyolódott Lando Norris a múlt vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon. A verseny 13. körében a pálya utolsó szakaszában megelőzte Lewis Hamiltont, de mivel ezt a DRS-távolság érzékelési pontja előtt tette, ezzel ellenfelének biztosított lehetőséget a DRS használatára a célegyenesben. A ferraris köszönte szépen, élt is vele: az első kanyar előtt kikerülte a McLarent, és visszavette a pozíciót.

Amikor a következő körben ugyanez ugyanígy megismétlődött, már okkal merült fel a kérdés: Norris nem látta a nyilvánvalót?

Dzsiddában a korábbi években láthattunk már pár hasonló DRS-játszmát. 2021-ben Lewis Hamilton és Max Verstappen csaknem összeütközött a DRS-vonal előtti lassulási versenye közben, de a Red Bull-os Charles Leclerc-rel vívott egy évvel későbbi csatája is emlékezetes ugyanerről a pályáról. Norris kétszer futott bele a csapdába, és csak harmadszor jött rá, hogyan kell csinálnia: akkor már kivárta a célegyenest, és ott előzte meg a válaszolni erre már nem is tudó honfitársát.

E csatával értékes időt veszített el, és mivel a hajrában Charles Leclerc-től és a dobogó harmadik fokától mindössze 1 másodperc választotta el, nem túlzás azt állítani, hogy Norris azzal bukta el a dobogót, hogy leállt csatázni Hamiltonnal. Andrea Stella csapatfőnök is itt találta meg a 3. helyhez szükséges másodperceket.

„Amikor a verseny ennyire szoros, egy-két másodperc dönthet, és ilyen szempontból az volt a gond, hogy Lewis ellen időt veszített. Lewis nyilván tudja, hogyan kell védekezni, ezért Landónak beletelt pár próbálkozásba, mire rájött, hogy az első kanyarban kell előznie. Akárhogy is, ennek valóban nagy hatása volt Lando dobogóesélyére”

– mondta a Sky Sportsnak Stella.

Utólag persze könnyű megmondani, mit hogyan kellett volna csinálni. A másik mclarenes, Oscar Piastri mindenesetre megmutatta, hogy másképp is ment. A kerékcserék utáni kulcspillanatokban az ausztrál nem ragadt le olyan csatáknál, amiket nem a közvetlen ellenfeleivel kellett megvívnia. Amikor utolérte a kereket még nem cserélő Hamiltont, ő egy veszélyesnek tűnő manőverrel egyből mellé vágott, mert tudta, hogy nem veszíthet időt.

Talán az is jelzésértékű Norris számára, hogy Stella sorozatban a második verseny után állapítja meg egy mozzanatról, hogy ott úszott el a jobb helyezése. Bahreinben a brit rosszul állt be a rajtrácsára, amiért 5 másodperces büntetést kapott, és ez a kicsinek tűnő hiba akkor is sokba került neki, hiszen a végén ugyanúgy nem maradt már ideje megelőzni George Russellt, ahogy most Dzsiddában Charles Leclerc-t sem.

Lando Norris blokkolása a boxutca bejáratánál (Fotó: Formula1/X)

És ehhez hozzátehetjük, hogy a mostani futamon még olcsón megúszta a Hamilton mögötti időveszteséggel, hiszen volt további két esete, amik szintén elkerülhető büntetéseket vonhattak volna maguk után: a boxutcába érkezve blokkolta a kerekeit, és éppen csak szabályosan szelte át a vonalat, majd a kijáratnál kerekével ráment a záróvonalra, és csak azért nem büntették meg, mert a gumija nem lógott túl a vonalon.

Norris a futam után a negyedik helyet nevezte az elérhető maximumnak, a Hamilton-esetre pedig nem tért ki külön. Amikor arról kérdezték lett volna-e esélye Leclerc ellen, ha egy kicsivel jobban nyomta volna a gázt, Norris értetlenül felelte:

„Nem, én csak lazultam… Ugyan már, ez hülye kérdés! Olyan keményen nyomtam, amennyire csak tudtam! Mindent beleadtam. Itt nincs kopás, végig padlógázzal mész.”

Norris azt mindenesetre maga is kijelentette, hogy a túl sok hibája egyre többe kerül. Problémát azonban elsősorban az időmérőin lát – és Stella is erre irányította rá a figyelmet. „Van itt pár ’ha’ és ’de’, és a legnagyobb ’ha’ az, hogy szombaton egy jó időmérővel ma megcsinálhattuk volna. Csak leszegett fejjel, a földön maradva mennünk kell tovább” – mondta az olasz.

A német Sky Sport televízió szakértője, Timo Glock szerint Norrisnak el kell gondolkodnia a hibáin, és minden apróságra oda kell figyelnie, mert a csapattársa jóval hatékonyabban dolgozik. „Oscar Piastri megmutatja, mire képes az autó, és neki is el kell érnie ezt. Egyet hátra kell lépnie, és hagynia kell, hogy az autója megcsinálja. Piastrinak talán az az előnye, hogy mindig ugyanannyi a pulzusszáma, nincsenek érzelmi kitörései. Landónl látható, hogy amikor túl sokat akar, becsúsznak a kis hibák, amik vasárnap rontják a helyzetét. Pont úgy, ahogy a bahreini hibájánál is történt. Ilyesmik nem történhetnek meg vele, különben nem fogja megnyerni ezt a bajnokságot” – figyelmeztetett a korábbi F1-es versenyző.

Borítókép: Lando Norris és Lewis Hamilton csatája (Fotó: Forma1/X)

További tartalmak