Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Stroll: Nem adjuk fel!

Stroll: Nem adjuk fel!

Crash
A csapat versenyzője, Lance Stroll kiemelte, az Aston Martin nem fogja feladni a 2025-ös szezont, annak ellenére, hogy a kezdés döcögős volt, jövőre pedig alapvetően változnak meg a Forma–1 szabályai.

A 2026-os szabályváltozások minden üldözőnek remek lehetőséget kínálnak majd a felzárkózásra, több csapat pedig jelezte, komoly erőforrásokat fordít arra, hogy hamar elkezdje a fejlesztési munkát. Így tesz a Williams és utalt már erre az Alpine is.

Látva a vártnál gyengébb szezonkezdést, felmerült, az Aston Martin akár el is engedheti a 2025-ös évet, főleg annak fényében, hogy az istállóhoz csatlakozó legendás tervező, Adrian Newey hetek óta csak és kizárólag a 2026-os projektre összpontosít. A zöldek azonban versenyzőjük, Lance Stroll szerint még biztos, hogy nem mondanak le a 2025-ös fejlesztésekről.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos számukra a 2026-os projekt, de nem akarják elengedni az ideit sem. „Nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de még az év elején tartunk. Megtesszük, amit tudunk” – nyilatkozta a kanadai a PlanetF1-nek.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

„Tény, hogy jövőre komoly szabályváltozás jön és arra is figyelni kell. De nem adjuk fel! Még nem adjuk fel az évet. Megpróbálunk mindent megtenni. Elég lesz ez, hogy megelőzzük a többi középcsapatot? Majd kiderül. Arra még biztosan van lehetőségünk, hogy kihozzunk valamit a szezonból, ezért mindent bele fogunk adni” – emelte ki.

„Nincs konkrét kitűzött cél. Sokkal versenyképesebbek akarunk lenni, mint amennyire most vagyunk. Arról van szó, hogy a lehető legtöbb teljesítményt akarjuk nyerni az év hátralévő részében. Meglátjuk, ez mennyit hoz a pályán” – folytatta.

Stroll elismeri, csapata az előző két évben meredek teljesítményvesztésen ment át, de hozzátette, szerinte ez a játék része az F1-ben. „Vannak évek, amikor nehezebb a dolgod és vannak jobb szezonok is. Két éve, a dobogóért harcoltunk. Most a tizenhatodik helyezésért. De ilyen az F1 természete. Mindig mindent bele kell adnod, harcolnod kell. A dolgok gyorsan változnak.”

Amikor megkérdezték, szerinte mi az oka a csapat látványos visszaesésének, a kanadai versenyző a következőképpen válaszolt. „Azt hiszem, ha tudnánk a választ erre a kérdése, akkor nem itt tartanánk, ahol most tartunk!”

Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak