Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Alonso: 2026 után is itt leszek az Astonnak – ha akarják, versenyzőként is

Alonso: 2026 után is itt leszek az Astonnak – ha akarják, versenyzőként is

F1
Nyitott kérdés Fernando Alonso számára, mi lesz 2026 után, de az nem, hogy az Aston Martin tagja magad-e. A gyenge eredményeik ellenére úgy érzi, felkészültebbek egy jövőbeli bajnoki csatára, mint a dobogókat hozó évükben.

Fernando Alonso nem fél attól, hogy 2026-ra eladják alóla az Aston Martin ülését. Bahreinben a sajtónapon jelezte, bármit is pletykálnak Max Verstappenről, szerződésük van a silverstone-iakkal. Arról is beszélt, hogy a távolabbi jövőben talán már csak puszta csapattagként fog szorítani egy utódjának a sikeréért, mert abban biztos, hogy ha szögre akasztja a bukósisakját, akkor is az Aston Martin kötelékében marad.

A spanyolt ennek kapcsán megkérdezték, el tudja-e képzelni, hogy akár 50 éves koráig is versenyezzen valamilyen szinten, illetve milyennek látja a távolabbi jövőjét a csapattal. „Ötven évesen nem, de nem tudom. Ezért is hagyok nyitva minden lehetőséget. Idén mindenképpen versenyezni akartam, és jövőre is, mert változnak a szabályok. Ki akartam próbálni a 2026-os szabályokat, és meg akartam várni a Honda érkezését. Az, hogy Adrian (Newey) is csatlakozott, már meglepetés volt, mert pár hónappal később jött. Voltak vonzó dolgok tavaly, amik miatt leültünk, és meghosszabbítottuk a szerződésemet” – magyarázta a két évre szóló kontraktusát tavaly tavasszal aláíró kétszeres világbajnok.

Alonso azt sem zárja ki, hogy még egy évet ráhúz, de azt sem, hogy valami másba kezd.

„Nem tudom, mi lesz 2026 után. Szezonról szezonra haladok. Meglátom, hogy érzem magam, mennyire leszek motivált. Most motivált vagyok, de nem tudom garantálni, hogy három-négy év múlva is így lesz-e, és nem akarom rontani a csapat helyzetét.”

„Azt mondtuk, próbáljuk meg 2026 végéig, és remek a kapcsolatom Lawrence-szel és Lance-szel. Majd leülhetünk, és őszintén megbeszélhetjük magunk között, és megvizsgálhatjuk, hogy mi a legjobb a csapatnak.”

„Mindig készen fogok állni, hogy segítsem a csapatot, bármire is lesz szükségük. Ha a volán mögött, akkor meghosszabbítom a szerződésem, amennyiben így gondolják, vagy ha én motiváltnak érzem magam. Ha nem így lesz, vagy ha nem érzem már magam elég gyorsnak, én leszek az első, aki felteszi a kezét”

– ígérte a 44 éves veterán.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az Aston Martin 2025-ös szezonja nem úgy alakult eddig, ahogyan elképzelték. Alonso tavaly a második félében azt mondta, fontosnak érzi, hogy lendületet vegyenek a következő szezonra, ám ez nem sikerült. Megkérdezték, mennyire fontos javulniuk most, a 2026-os szabályváltozások előtt. „Kevésbé fontos” – mosolygott. „Kevésbé fontos, mint tavaly, mert az idei autó a tavalyi továbbfejlesztése, és nem hiszem, hogy a múlt évi abu-dzabi eredmény nagyban eltérne a mostaniaktól. A következő év teljesen új szabályokat hoz, teljes újrakezdés lesz az idei tanulságok után.”

Alonso ezért sem érzi úgy, hogy az idei szenvedésük előrejelezné, mit várhatnak 2026-tól. „Talán nem valami hasznos ez az év a jövő év szempontjából az autó aerodinamikája szempontjából, és bár mindig szépen akarod zárni az évet, motiváltan, de szerintem a csapat eleve nagyon motivált. Az új szélcsatornánk már működik pár hete, Adrian a csapatnál van, jön a Honda, jönnek az új szabályok, szóval nagyon motiváltak vagyunk.”

A spanyol továbbra is felkészültnek és egyre erősebbnek érzi az Aston Martint. „Ez eddig egy hihetetlen út volt. Az előző volt az ötvenedik versenyem az Astonnal. Nem is számítottam rá, hogy ennyi mindent elérek ötven verseny alatt.”

„Most több nehézséggel szembesültünk, mint az út elején, de közben sokkal jobb csapat vagyunk, sokkal felkészültebbek a bajnoki küzdelemre, mint két éve, amikor még kicsi gyárunk volt, a Mercedes szélcsatornáját használtuk, és talán nem voltak meg a megfelelő embereink és partnereink a projekthez.”

„Igen, vasárnaponként az eredmények a pályán nem ugyanolyanok, mint korábban, de nyugodt vagyok és nagyon motivált. Ez egy átmeneti időszak, amiből sokat tanulunk, felkészülünk csapatként egy másfajta időszakra, amikor meglesz az autónk a bajnoki küzdelemhez. Akkor a csapat is készen fog állni rá” – jelentette ki magabiztosan.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak