Jövőre ismét új korszak veszi kezdetét a királykategóriában, ami egyszerre esély és veszély a mezőny kiegyenlítettsége szempontjából: egyrészt ugyanis lehetőség az üldözők számára, másrészt viszont arra is, hogy valaki, amennyiben betalál az új motorral, faképnél hagyja a riválisokat.
Ezt láthattuk 2014-ben is, amikor a Mercedes komoly fölénybe került és az ellenfeleknek évekbe telt, hogy egyáltalán felzárkózzanak a csillagosokra. A királykategória vezetői ezt 2026-ban mindenképpen el szeretnék kerülni, ezért az F1-es Bizottság legutóbbi ülésén ismét szóba került, támogatni kell azokat a gyártókat, akik lemaradnak a fejlesztési versenyben.
A résztvevők a beszámolók szerint „több olyan mechanizmust is megvizsgáltak, ami segítheti a gyengébben teljesítő”gyártókat. A Motorsport információi szerint a csapatok megegyeztek abban, hogy a lemaradók extra próbapados tesztórákat kaphatnak és költségkeretük is bővülhet.

A találkozón szó esett a hibridrendszerekről is, amelyekkel kapcsolatban továbbra sincs egyetértés a gyártók között. Nemrég felmerült, az eredeti tervekhez képest csökkenne az elektromos egységek szerepe annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a hirtelen sebességvesztés a hosszú egyenesekben, amit az akkumulátor lemerülése okozna.
Mivel a felek között továbbra is komoly a véleménykülönbség (a Mercedes élesen ellenzi a változtatást, míg „örök riválisa”, a Red Bull például támogatja azt) ezen a téren nem született döntés. A folytatásban további egyeztetések várnak a bizottságra.
A találkozón szóba kerültek a Japán Nagydíjon látott tűzesetek is (a pálya melletti füves rész több alkalommal is lángra kapott), egészen pontosan az, hogyan lehetne elkerülni azok megismétlődését. Mivel a tűzeseteknek valószínűleg közük volt az autók által generált szikrákhoz, felmerült, hogy változtatnak a csúszólapok alapanyagán. További egyeztetés ezen a téren is várható még.
