Csütörtökön több forrás is arról írt, a McLaren elhatározta, feladja a Forma–E-s szerepvállalást, erről pedig csapatuk első emberét, Ian Jamest is informálták, ő pedig aktívan kutatja már az új befektetőket és a partnereket az istálló fenntartásához.
Már akkor felmerült, a döntésnek köze lehet ahhoz, hogy a cég hosszas gondolkodás után elszánta magát és visszatér a WEC királykategóriájába és 2027-től harcba száll a legendás Le Mans-i 24 órás összetett győzelméért is (a GT-kategóriában már jelen vannak). Pénteken aztán hivatalosan is bejelentették a Forma–E-s távozást és nem csináltak titkot abból sem, ez összefügg az új kihívással.
Ezt Zak Brown, a McLaren ügyvezetője is megfogalmazta. „Rendkívül büszkék vagyunk arra, amit a eddig elértünk a Forma–E-ben, a sorozat pedig része az általános motorsport-élménynek, de itt az ideje annak, hogy más lehetőségeket is feltárjunk” – kezdte.

„Olyan lehetőségeket, amelyek jobban illeszkednek a McLaren Racing átfogó stratégiai irányvonalához, beleértve a 2027-es indulásunkat az endurance-világbajnokságon. Egyelőre arra összpontosítunk, hogy felkészítsük ezt a nagyszerű csapatot a jövőbeli sikerekre azáltal, hogy új tulajdonost találunk. A csapat erősen kezdett, és szeretnénk erősen is zárni az évet” – tette hozzá.
A McLaren úgy tervezi, a 2025-ös szezon végén int búcsút a Forma–E-nek, a széria viszont hivatalos közleményében kiemelte, nyílhat lehetőség arra, hogy a jelenlegi, harmadik generációs autók utolsó szezonjában, 2026-ban még folytatóik a partnerség.
A narancsosok jelenleg a harmadik helyen állnak a Forma–E csapatbajnoki tabelláján, újonc versenyzőjük, Talyor Barnard pedig negyedik az egyéni pontversenyben. Jelenleg ő is és az istálló is esélyes arra, hogy az év végén bajnoki címmel vegyen búcsút a McLarentől, ami 2023 óta állandó tagja az elektromos széria mezőnyének.
