Nem boldogul könnyen Lando Norris a 2025-ös McLarennel. Miközben a múlt szezon végén már teljesen egynek érezte magát az előző autójával, a csapat idén végrehajtott pár módosítást a dizájnon, amivel Oscar Piastri otthonosabban érzi magát a volánnál, mint csapattársa. Norris nehézségei elsősorban az időmérőkön jönnek elő, amikor igazán a határon van, és próbálja kihozni az utolsó századokat az MCL39-esből.
„A saját életemet nehezítem meg” – állapította meg a brit a Szaúd-arábiai Nagydíj után, melyen a 10. helyről rajtolva végül lemaradt a dobogóról, és elveszítette a bajnoki vezetését Piastrival szemben.
Norrisnak már a korábbi években is voltak nehézségei a McLaren autóival, elsősorban a lassú kanyarokban. Tavaly ezek háttérbe szorultak a versenyképességük javulása miatt. A wokingiak 2025-re a szabályok változatlansága ellenére úgy döntöttek, jelentős átalakításokat végeznek az új autón, hogy tehessenek vele még egy nagyobb lépést. Amikor minden klappol, az MCL39-es a mezőny egyértelmű legjobb autója, ám a maximumot mindkét versenyző szerint nehéz kihozni belőle, Norrisnak pedig a stílusához sem illik, mivel ő szereti, ha a kanyarok bejáratánál erős az autó első tengelye.
A teljesítményért felelős technikai igazgató, Mark Temple elismerte, még mindig keresik, hogy pontosan mely idei változtatásuk vezetett Norris problémáihoz. „Ez érdekes kérdés, és sokat beszéltünk róla Landóval. Természetesen ő rendkívül tehetséges, és egészen kifinomult versenyző és sportoló. Nagyon érzékeny az autóra, és ez megmutatkozik a teljesítményén is. Tudjuk, hogy min változtattunk az autón, de azt nehéz megmondani, hogy ez miként járult hozzá az érzés hiányához. Erről hosszan egyeztettünk, vizsgáltuk az adatokat, próbáltuk felmérni a végrehajtott módosításokat” – nyilatkozta a szakember.

A csapat eddig bizonyos beállításvariációkkal próbált javítani a helyzeten, miközben Norris maga is sokat kísérletezett a stílusával, a szemléletmódjával. Temple figyelmeztetett: azért sem egyszerű megoldást találniuk, mert fennáll a veszélye annak, hogy miközben Norris ízlésére próbálják szabni az autójukat, lassabbá teszik azt.
„Nincs semmi nyilvánvaló, amire azt mondhatnánk: igen, ezen kéne változtatni. Igazán el kell merülnünk a részletekben, és aztán nagyon megfontoltan és óvatosan kell eljárnunk, nehogy teljesítményt veszítsen az autó, vagy bármi olyat tegyünk, amitől valójában nehezebb lesz a helyzete”
– emelte ki.
Kérdés, a McLaren fog-e inkább alkalmazkodni Norris igényeihez, vagy muszáj lesz Norrisnak változtatnia, hogy jobban boldoguljon. „Két külön oldal van. Az utóbbi versenyeken vizsgáltuk a kis módosításaink hatásait, amik talán segíthetnek, de szerintem neki is meg kell vizsgálnia a vezetési módját, és ki kell ismernie az autó viselkedését, hogy tudjon alkalmazkodni hozzá” – magyarázta Temple.
Norris Bahreinben azt mondta, nem vezetheti úgy az autóját, ahogyan szeretné. Szaúd-Arábiában a csapattal valami mással kísérleteztek, és elmondása szerint az időmérős balesetének ezúttal nem a stílusproblémákhoz volt köze. Andrea Stella csapatfőnök szerint ugyanakkor az eset megmutatta, hogy versenyzőjük továbbra is pengeélen táncol, és ez a csapat felelőssége is.
A Miami Nagydíj előtti rövid pihenőt Norris és csapata az alapos elemzésekre használja, hogy végre kézzelfogható előrelépést tehessen.