Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kék-fehérbe öltözik a Ferrari Miamiban

Kék-fehérbe öltözik a Ferrari Miamiban

Ferrari
Egy évvel a névadó szponzoruk érkezésének bejelentése után idén ismét egyedi festéssel áll rajthoz Miamiban a Ferrari. A versenyzőoverallok árulkodnak az irányról.

Egy évvel ezelőtt a miami hétvégét megelőzően jelentette be a Ferrari F1-es csapata, hogy az amerikai informatikai vállalat, a HP lett az új névadó szponzora. Részben ezen apropóból egy rendhagyó, kék színnel kiegészített festéssel versenyeztek a Miami Nagydíjon.

Idén jó eséllyel újra bekékül a Scuderia. Hogy hogyan és mennyire, az később derül ki. Az autójuk új festésének leleplezésére a helyszínen kerül sor, ám addig is megmutatták Charles Leclerc és Lewis Hamilton alkalmi, kék-fehér egyenruháját.

A kék-fehér öltözet leginkább az 1964-ben az Amerikában fehér alapon kék dizájnnal versenyző autójukat idézi, mellyel John Surtees világbajnok lett abban az évben.

„A miami hétvégén lesz egy éve, hogy a HP csatlakozott a Scuderia Ferrarihoz főszponzorként. Ennek megünnepléseként a két SF-25-öst különleges festéssel küldjük pályára, amit ma délután Miamiban Charles Leclerc és Lewis Hamilton fog leleplezni Fred Vasseur csapatfőnök társaságában”

– írta a Scuderia, hozzátéve, Vasseur a HP szervezésében már egy amolyan üzenőfalat is átadott, melyre a szurkolók írhatnak jókívánságokat és üzeneteket.

Borítókép: Ferrari

További tartalmak