Norris magabiztosan, egy látványos győzelemmel kezdte az évet az esős Ausztráliában, ahol a fiatal márkatárs csak kilencedikként ért célba egy megcsúszást követően. Azóta viszont inkább a brit követ el hibákat, az ausztrál pedig stabilan szállítja a jó eredményeket.
Ennek köszönhetően már a bajnoki tabella élén is Piastri áll, 10 ponttal megelőzve csapattársát. A kettejük közötti aktuális dinamikát a szaúdi hétvége is remekül lefestette: Norris bár végig gyors volt az edzéseken, az időmérőn hibázott így csak a tizedik helyről vághatott neki a futamnak, ahol végül negyedikként ért célba. Piastri eközben újabb futamgyőzelmet szerzett.
Az előző hetek alapján egyre többen érzik úgy, hogy Piastri nemcsak kihívó lehet a bajnoki küzdelemben, hanem formája tartásával favorittá léphet elő. Ebben a házon belüli csatájában természetesen a mentális tényezők is fontosak lesznek.
A korábbi többszörös futamgyőztes, Juan Pablo Montoya úgy érzi, ezen a téren a higgadt Piastri komoly előnyben van, Norrist pedig épp a márkatárs jó formája törte meg. Kiemelte, a britnek nagyon gyorsan változtatnia kell. „Egyértelmű. Oscar belemászott Lando fejébe. Lando egyszerűen sokkal többet akar, de ez reálisan nem lehetséges” – kezdte.

„Azt hiszem, valakinek oda kell állnia mellé és el kell magyaráznia, hogy álljon le Oscar figyelésével és csak magával foglalkozzon. Egyszer azt mondta, tanácstalannak érzi magát, olyannak, mint aki még nem vezetett F1-es autót. Aztán jöttek ezek a hibák” – magyarázta.
„Ami egyértelműen látszik az az, hogy Landón nagy a nyomás és ez hibákat szül. Abban az esetben viszont, ha a saját buborékjában marad, és azt teszi, amiben a legjobb anélkül, hogy Oscar miatt aggódik, Lando könnyen legyőzheti őt. A probléma az, hogy Oscar közel került hozzá. Szerintem Lando két-három tizedes előnyt akar, és ha ez megvan, ellazulhat” – mutatott rá.
„Akkor azonban, amikor ez az előny hiányzik, megpróbálja kialakítani, akkor is, amikor szüksége sincs rá. Egy tizeddel, vagy akár fél tizeddel is lehet pole pozíciót szerezni. De három-négy tizedet akar. És ebből fakadnak a hibák. Ő okozza őket saját magának” – emelte ki.
A McLaren kettőse kapcsán rendre felmerül a csapatutasítás kérdése, Max Verstappen ugyanis komoly kihívónak tűnik a bajnoki küzdelemben, mögötte pedig a Red Bull már felsorakozott. Többen úgy érzik, a csapatnak Piastrit kell választania az első öt hétvége alapján, Montoya szerint azonban a jobb alaptempó miatt ezt a lépést Norrisszal könnyebb lenne megtenni.
„Ha Lando lenne előnyben, könnyebben mondhatnák Oscarnak, hogy legyünk okosak. De nem ez a helyzet. Most mindent az időmérőre fognak alapozni. Maximalizálni akarják a konstruktőri pontokat. Ha előbb kvalifikálsz, van egy alapvető előnyöd. Ha nem történik semmi, vagy nem esnek ki, a tizenötödik futamig irányíthatják a helyzetet. Addigra a konstruktőri bajnokságnak el kell dőlnie” – magyarázta a kolumbiai, aki 2005-ben és 2006-ban maga is versenyzett a McLarennél.