Miután a Sauber úgy döntött, nem hosszabbítja meg szerződését, Bottas úgy döntött, elfogadja a Mercedes ajánlatát és visszatér a csapathoz, ahol F1-es pályafutása legjobb eredményeit érte el. Ezúttal viszont csak tartalékversenyző lesz.
Napjai azonban így sem „unalmasak”, azt ugyanis már 2024 végén leszögezte, a lehető legnagyobb mértékben ki fogja venni a részét a csapat munkájából: rengeteg időt tölt a szimulátorban, minden hétvégén jelen van, részt vesz a megbeszéléseken és afféle mentorként próbálja segíteni a Mercedes 18 éves újoncát, Andrea Kimi Antonellit.
Feladataival kapcsolatban megjegyezte, bár nem versenyezhet, igyekszik helyzetének a pozitív oldalát nézni, vagyis azt, hogy új ingerekkel és tapasztalatokkal gazdagodik azáltal, hogy szorosan együttműködik a mérnökökkel és jobban belelát a technikai oldalon végzett munkába is.

„A mérnöki csapatunk nagyon erős, mind a helyszínen, mind a gyárban csúcskategóriás munkát végeznek” – nyilatkozta a finn a GPblognak. „Ennél jobb csapatot nem találhatsz a Forma–1-ben. A mérnököktől, a technikai részlegen dolgozóktól mindig lehet valami újat tanulni. Óriási a szakadék a Sauber és a Mercedes között.”
„Ezen felül a sport is folyamatosan fejlődik, szóval egészen biztos, hogy a technikai oldalon is lesznek még új dolgok számomra és ezekről is tanulhatok” – folytatta, majd megjegyezte, a visszarázódás gyors volt és azonnal újra otthon érezte magát.
„Könnyű volt! Csak pár új emberrel találkoztam. De egyébként nagyon sima volt. Majdnem olyan, mintha el sem mentem volna. A csapat erősebb lett. A gyár egy kicsit megváltozott. Nem kívülről, hanem belülről a gépek, a berendezések tekintetében. Minden finomodott egy kicsit. Ugyanez a helyzet a csapatnál is a személyzettel. Néhányaknak változott a szerepe” – magyarázta.
A Saubernél maximális személyes szabadságot kapó Bottas jelezte, a Mercedes sem szab neki gátat, pucérnaptárat viszont idén már nem csinálhat. „Toto (Wolff) és a csapat egyértelművé tette, lehetek, aki vagyok. Jó, hogy megmaradnak a mókás dolgok, nem fognak sok mindent korlátozni, csak talán a meztelenséget a közösségi médiában, ami érthető, hiszen egy nagy márkáról van szó.”