Újabb és újabb kisebb vereségek erősítik a McLaren állítását: hiába a jó autójuk, 2025-ös dominanciáról szó sincs. Oscar Piastri és Lando Norris a miami sprintidőmérőn sem bizonyult legyőzhetetlennek – ezúttal a Mercedes és Andrea Kimi Antonelli tréfálta meg őket. Hogy versenykörülmények között is hasonlóan szoros lesz-e a küzdelem, az majd a sprintfutamon elválik.
A wokingiak egyvalamiben azonban igenis nagy fölényben vannak idén az ellenfelekkel szemben: a gumikezelés terén senki sem tud a nyomukba érni. Hogy mennyire így van, az eddig főleg az igazán meleg körülmények között mutatkozott meg: például a bahreini és a szaúd-arábiai harmadik szabadedzésen, még napsütésben.
A Red Bull és a Mercedes már Ausztráliában ráirányította a figyelmet a szokatlan tendenciára: a McLaren egyből megfelelő hőmérsékletre tudja melegíteni a gumikat egy körön, ám közben a hosszú etapokon nem süti meg az abroncsokat, mint mások. A papajás autók minden pályán, minden körülmények között, bármelyik gumikeverékkel jól bánnak. Ez a jelenség a Red Bull szemét már tavaly is szúrta. Olyannyira, hogy az év hajrájában előálltak a váddal: ellenfelük vizet juttathat a gumik belsejébe, hogy annak segítségével tartsa szinten a hőmérsékletet.
Az FIA megalapozatlannak találta e vádat, Zak Brown pedig a miami pénteki szabadedzésen már egy kulacsfelirattal röhögött a Red Bull képébe, mintegy kárörvendőn rájuk mutatva: „Próbálkozzatok csak, úgysem tudtok semmit!”
A német Auto Motor und Sport beszámolója a Red Bull ennek ellenére nagy erőkkel próbálkozik a McLaren-titok leleplezésével. Úgy tudják, a csapat még hőkamerákat is bevet a boxutcában, hogy lássa, milyen hőfokon vannak a gumik, illetve az azok alatt megbúvó fékdobok, amiket minden csapat használ valamilyen szinten az abroncsok hőmérsékletének szabályozására.
A fókuszpontban a könnyebben melegedő hátsó abroncsok állnak, melyeknél érdekes felismerésre jutott az ellenfél: a hőkamerák képén a hátsó fékdobok kék színűek, ami az alacsony hőmérsékletet jelzi, holott ez a rész mindenki másnál narancssárga és vörös színű. „Képtelenség, hogy pusztán levegővel ennyire jól tudják hűteni” – idézte a gyanakvó Red Bull egyik szakemberét a német lap.
Az már régóta sejthető, hogy a McLaren trükközik a fékhűtéssel. Tavaly az egyik hétvégén egy szenzor számára fenntartott lyuk szabadon hagyása miatt az FIA még figyelmeztette is őket. A hírek szerint ennél azonban összetettebb megoldásról lehet szó: légcsatornák rendszeréről, amik keringetik a levegőt, hogy bizonyos hőmérsékleten tartsák, vagy akár más okos megoldásokról, amik révén hatékonyan hűtik a levegőt.

Az Auto Motor und Sport szerint az ellenfelek rendszeresen az ezen területtel kapcsolatos technikai kérdésekkel bombázzák az FIA-t, remélve, hogy a tisztázások során kiderül valami a McLaren módszeréről. Ebben állítólag a Red Bull, valamint testvércsapata, a Racing Bulls jár az élen. A lap kiemelte, bármivel is játszik a McLaren, az vélhetően szabályos, a sok kérdéssel a riválisok azt ugyanakkor elérték, hogy az FIA kiemelt figyelmet fordít a kérdéses területre.
Eközben az Alpine technikai igazgatója, David Sanchez erősen kétli, hogy a McLaren sikerének titka a fékhűtésekben rejlik. „A hátsó tengelynél mostanra minden csapat ugyanolyan megoldáshoz folyamodott” – érvelt a francia.