Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ferrari: Igenis jó munkát végeztünk a csapatutasításokkal

Ferrari: Igenis jó munkát végeztünk a csapatutasításokkal

The Race, Motorsport
Volt némi feszültség és káosz a Ferrarin belül a többszöri helycserét hozó miami versenyen, ám Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint összességében jól kezelték a helyzetet.

Önmagában is kiábrándítóan fest a Ferrari 7. és 8. helyezése a vasárnapi Miami Nagydíjról, de a vörösöknek ezúttal nemcsak az autójukkal voltak nehézségeik, hanem a csapatmunkával is. A verseny közepén Lewis Hamilton az eltérő taktikájára és a jobban tapadó gumijára hivatkozva helycserét kért, ám az általa várt gyors döntésnek nyoma sem volt. Helyette hosszú körökön keresztül vitatkoztak és üzengettek egymásnak a boxfallal. Néha az egyértelmű utasítások is késtek vagy elmaradtak, a két autóban pedig két türelmetlen és elégedetlen versenyző ült.

Hamiltonnak a 38. körig kellett várnia, hogy Leclerc-t félrehúzzák előle. A helycserével azonban csak fordult a helyzet, de nem változott érdemben: onnantól a brit tartotta fel a monacóit, és utóbbi kezdett panaszkodni emiatt, aminek a vége egy újbóli helycsere lett.

A Ferrari tétovának tűnt. A futam után mindkét versenyzőjük elégedetlenül nyilatkozott a történtekről. Egyikük sem a másikra vagy a csapatra haragudott, csak kellemetlennek tartotta a fejetlenséget. Hamilton a gyors döntéshozást hiányolta/kérte számon, Leclerc pedig inkább nem is mert nyilatkozni, csak jelezte, hogy lesz miben fejlődniük, mert ami történt, az nehezen magyarázható.

Frédéric Vasseurt ezzel szemben kevésbé nyugtalanították a történtek. A csapatfőnök rámutatott: amolyan patthelyzetben voltak, amikor Hamilton elkezdett csapatutasítást kérni tőlük. A késlekedésre szerinte alapos okuk volt.

„Nem tartott sokáig, egy és fél körig, vagy valahogy így. Amikor két autó nem egyforma stratégián van, az első, amit próbálsz megérteni, hogy a hátul lévő a DRS-nek köszönhetően gyorsabb-e, vagy sem. Egy körünkbe telt, vagyis másfél percbe, hogy megállapítsuk ezt, és aztán cserét kértünk”

– mondta a francia.

„Lehet azt mondani, hogy talán jobban jártunk volna, ha direktben csináljuk, de nem tudhattuk, hogy a DRS-hatásról volt-e szó, vagy sem. És nehéz döntést hoztunk, hiszen sosem könnyű Charles-tól vagy Lewistól cserét kérni. De megtettük, és ők betartották. Nem láttunk effélét más csapatoktól.”

Miután Hamilton Leclerc elé került, úgy tűnt, talán mégis csak a DRS miatt érezte addig gyorsabbnak magát Leclerc-nél. Nem tudott elhúzni a csapattársától. Hamilton állítja, ez csak annak eredménye volt, hogy túl sokáig haboztak, és addigra túlmelegedett a gumija Leclerc mögött.

Frédéric Vasseur (Fotó: Ferrari/DPPI)

A Ferrari később Hamiltont kérte, hogy álljon félre. Érdekesség, hogy Leclerc ekkor meglett volna a csere nélkül, mert úgy érezte, ezzel újra csak időt veszítenek. Vasseur elmagyarázta, azért fordították meg ismét a sorrendet, meg lefektetett házirendjük van az ilyen helyzetekre, amihez tartani akarták magukat.

„Ez a csapaton belüli szabályok miatt van, amikor helycserét kérsz tőlük. Ha nem kérsz helycserét, akkor nem előznek. Ha arra kéred őket, hogy cseréljenek helyet, az azért van, mert a második autó a gyorsabb a verseny azon fázisában. Próbáltuk utolérni az előttünk lévőt, mondván, ha nem sikerül, akkor visszacseréljük a helyeket, tiszteletben tartva ezzel az eredeti sorrendet. Ezt kértük, amikor világossá vált, hogy nem fogunk tudni harcolni Antonelli ellen Lewisszal.”

„Tökéletesen megértem a versenyzők bosszúságát, de csapatként szerintem jó munkát végeztünk” – vezette le Vasseur.

Kiemelte, a bejátszott rádiózások nem feltétlenül tükrözték vissza a valóságot, hiszen fáziskéséssel kerültek adásba. „A rádiózásoknál mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy az FOM késéssel dolgozik. Ez annyit jelent, hogy néha kérsz tőlük valamit, és csak fél körrel vagy másfél körrel később kerül adásba. Ettől még kézben tartottuk. Emellett rengeteg információ van, amiről beszélni kell az autó, a beállítások kapcsán, és nem mindig könnyű arra kérni őket, hogy a tizenegyes vagy tizennyolcas kanyarban hajtsák végre. Őszintén szólva tettük, amit tennünk kellett. Mindig lehet vitatkozni azon, hogy lehetett volna jobban is csinálni fél körrel korábban vagy egy körrel később” – állapította meg Vasseur.

Borítókép: A Ferrari boxfala (Fotó: Ferrari/DPPI)

További tartalmak