Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Piastrit meg mi lelte? – Magyarázatot adott a furcsa győzelmi táncára…

Piastrit meg mi lelte? – Magyarázatot adott a furcsa győzelmi táncára…

F1
Általában hűvös és kimért Oscar Piastri, de a Miamiban aratott győzelme után táncra perdült. Volt rá magyarázata!

Az kevésbé jött váratlanul a vasárnapi Miami Nagydíjon, hogy ismét egy McLaren-versenyző, és ismét Oscar Piastri lett a győztes. A papajás autók a forró aszfalton érvényesítették gumikezelési fölényüket, és elképesztő dominanciával verték tönkre a teljes mezőnyt. Az igazi meglepetés a leintés után a parc fermében következett: az ünneplést sosem túlzásba vivő Piastri az autóból kiszállva csapata és a fotóshad elé sétált, majd furcsa mozdulatokkal táncolni kezdett…

Ez még a pezsgőzés előtt történt, szóval az alkoholos befolyásoltságot ki lehetett zárni. És hogy akkor minek volt köszönhető ez a kicsit sem piastris viselkedés?

„Tudtam, hogy kérdezni fognak róla” – mosolygott Piastri lesütött szemmel a sajtótájékoztatón, majd elmagyarázta, hogy egy fogadás eredményét láthattuk.

Az ausztrál versenyző a futamhétvége előtt egy közös rendezvényen vett részt Justin Jefferson amerikai-futballistával, akinek védjegye az úgynevezett griddy tánccal való ünneplés egy-egy touchdown után. Neki ígérte meg, hogy ő is próbálkozik valami hasonlóval győzelem esetén.

„Ez egy griddy-próbálkozás volt, csak rosszul kivitelezett. Csütörtökön találkoztam Justin Jeffersonnal, aki lényegében világhírűvé tette a griddyt, és buta módon fogadtam vele, hogy ha megnyerem a versenyt, akkor ezt megteszem érte.”

Piastri elismerte, a negyedik rajtkockából indulva nem számított rá, hogy be kell váltania az ígéretét vasárnap. „Az időmérő után nem gyakoroltam, mert azt gondoltam, semmiképpen sem lesz szükségem rá. Szóval ez volt az első griddy-próbálkozásom – élő tévéadásban a világ előtt! Tartottam magam a fogadáshoz, de ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy ilyet láttak tőlem!” – ígérte mosolyogva a futamgyőztes.

Oscar Piastri láthatóan kellemetlennek érezte, hogy csak ennyire futotta tőle… (Fotó: XPB)

Bár a lépéseket érezhetően gyakorolnia kell még, fogadópartnere így is nagyra értékelte a gesztust. Közösségi oldalán csupa nagybetűvel „kiáltotta”: OSCARRRRRR!!!! GYERÜÜÜÜNK!”

A Piastri által említett találkozón Jefferson egyébként azzal biztatta Piastrit: „Soha senki sem csinálta még ezt a versenyzésben, te leszel az első!”

Az ausztrál tehát a versenyen és ebben is az élen végzett. Arra viszont ne számítsunk, hogy mostantól olyan védjegye lesz a tánclépés, mint honfitársának, Daniel Ricciardónak volt a shoey… Pedig amilyen lendületben van, gyakorolni egyre több lehetősége lenne.

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak