Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Red Bull: Először láttuk a valódi McLarent. Lesújtó, milyen gyorsak

Red Bull: Először láttuk a valódi McLarent. Lesújtó, milyen gyorsak

Sky Sport, Motorsport
Komolyan nyugtalanítja a Red Bullt és Max Verstappent a McLaren elképesztő miami fölénye. Érzik, hogy ez kezd elúszni?

A pole pozícióból rajtolt, a 14. körig vezetett, végül 40 másodpercet kapott a győztes Oscar Piastritól Max Verstappen a vasárnapi Miami Nagydíjon. A McLaren letaglózó fölényben volt a hőségben, ami felszínre hozta a sokak által rettegett gumikezelési előnyét. Ahogy az már a sprintfutamon is volt a köztes esőgumin, a címvédő nagyjából 10 körig állta a sarat, onnantól egyre nagyobb lett a két autó közötti tempókülönbség, így nem volt kérdés, hogy Oscar Piastri, majd Lando Norris megelőzi-e.

„Ez egyszerűen kevés volt. Semmi esélyem nem volt. Természetesen próbálkoztam a McLarenek ellen, mert nem volt mit veszítenem. Egy kicsit szórakoztam is. A virtuális biztonsági autó rosszkor jött, de ez megesik. Most nem igazán számít, hogy a harmadik vagy negyedik helyen érünk-e célba, mert természetesen nem ezért vagyok itt, hanem nyerni” – nyilatkozta Verstappen a futam után.

A hajrában még felzárkózott a VSC-fázis alatt elé került George Russellre, de megelőznie már nem sikerült. „Amint közelítettem hozzá, a gumik túlmelegedtek, és így nem lehet támadni. Egy ponton tehát azt mondtam, mindegy. Csak öt másodpercen belül maradtam, de úgy voltam vele, csak hazaviszem az autót. Nem hinném, hogy DRS-távolságba kerülve másképp lett volna.”

Max Verstappen és Lando Norris küzdelme (Fotó: XPB)

Helmut Marko tanácsadó szerint amit vasárnap láttak, az a riasztó realitás.

„A fő tanulság, hogy túl lassúak vagyunk. Láthattuk, hogy amikor teljes erőből mentek, hét tizeddel, akár egy másodperccel voltak gyorsabbak nálunk körönként. Most először láthattuk a valós gyorsaságukat. Sürgősen találnunk kell némi teljesítményt, de lesújtó, hogy milyen gyorsak valójában a McLarenek”

– mondta a Motorsportnak.

Elismerte, a helyzet rosszabb, mint gondolták. „Igen. Ma láthattuk a McLaren valódi erejét, szerintem idén először. Ez a valós képet mutatja. Landónak rosszul sikerült a rajtja, muszáj volt nyomnia, és a különbség hét tizedtől egy másodperc is lehet körönként.”

A Red Bull Verstappen autóján bevetett egy új padlólemezt. Marko szerint kevesebbet ért, mint remélték. A hatásáról versenyzője is bizonytalanul beszélt. „Ha a hátrányt nézzük, nem érződik. De nem tudom, nehéz megmondani. Mindenesetre továbbra is próbálunk javulni. Sok múlik a gumikezelésen, noha úgy érzem, a nyers tempó is hiányzik. De igen, a gumikezelésben hihetetlenek.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hogy milyen trükk áll a McLaren gumihűtése mögött, az még rejtély az ellenfelek számára.

„A McLaren mérföldekre van. Az olyan pályákon, ahol a gumik nagyon melegszenek, mérföldekre vannak mindenkitől. Óriási az előnyük, ez világos”

– mondta Verstappen, majd a kérdésre, sejtik-e, hogyan csinálják, hozzátette: „Nos, ha tudnánk, akkor máris megoldottuk volna. De sajnos ez nem ilyen egyszerű.”

Marko megerősítette, folyamatosan érkezni fognak a fejlesztések, ám érezhető, hogy egyre kevésbé hiszi, hogy fordíthatnak a McLaren ellen. „Igen, több is jön Imolában. Annak a csomagnak egyből működnie kell, de ilyen nagy hátrányt nehéz lesz ledolgozni. Sok munka vár ránk, még Imola előtt is. Gyorsulnunk kell, mégpedig azonnal. Lesújtó látni, milyen gyors valójában a McLaren. Ez a verseny most a valós képet mutatta” – ismételte csalódottan az osztrák.

Borítókép: Oscar Piastri, Lando Norris és Max Verstappen a miami rajt után (Fotó: XPB)

További tartalmak