A Miami Nagydíj után Helmut Marko tanácsadó azt mondta, a McLaren fölénye komolyan nyugtalanítja őket, és nehéz lesz ekkora hátrányt ledolgozni a készülő fejlesztéseikkel. Mindez azt sugallja, hogy a csapat kezd elbizonytalanodni a címvédési esélyei kapcsán.
Marko körönként átlagban 0,7 másodpercre tippelte a McLaren velük szembeni előnyét, ám kiemelte, időnként 1 másodpercet is kaptak Oscar Piastritól és Lando Norristól.
Christian Horner csapatfőnök szokás szerint próbált valamivel pozitívabb képet sugallni a futam utáni sajtótájékoztatóján. „Mindenekelőtt meg kell mondjam, hogy a McLaren nagyszerűen csinálta. Külön ligát képviseltek ma, főleg úgy, hogy a gumik ilyen mértékben melegedtek. Ők jobbak ebben mindenki másnál” – kezdte az ellenfél dicséretével a brit.
„Ha megnézzük az ideális időket, már az időmérő edzésen is az élen kellett volna végezniük, Max egyszerűen hihetetlenül jól teljesített. Tudtuk, hogy a versenyen nehéz lesz, és őszintén meglepett, hogy Max tizenhárom-tizennégy körig maga mögött tudta tartani a McLareneket. Ezzel talán tönkretette a gumiját egy kicsit, de amikor vezetsz egy versenyen, akkor nem adhatod fel.”
A Motorsport megkérdezte Hornert, osztja-e Marko aggályait. Szerinte nem árt kerülni, hogy a hangulatuk a teljesítményükkel együtt hullámozzon.
„Pályánként változik. Az előző versenyen megvolt a gyorsaságunk a McLaren legyőzéséhez. Ez a verseny kihangsúlyozta a McLaren előnyét, és nagyon hatékony tartományba került az autójuk. Ha megnézzük a teljesítménykülönbségeket, világos, hogy sokat kell gyorsulnunk, de azt is láttuk már, hogy milyen gyorsan változhat a kép pályáról pályára. Tudjuk, milyen területeken kell dolgoznunk, és ezen a téren nem történt változás a mostani versenyre”
– utalt arra, hogy bizonyos problémákra még nem rukkoltak elő megoldásokkal.

A Red Bull az elmúlt két versenyen ettől függetlenül vetett be újításokat. Dzsiddában is érkeztek kisebb elemek, és most Miamiban is használtak egy módosított padlólemezt, amiről Marko azt mondta, hogy nem hozott annyit, mint remélték. „Ez a fejlesztés olyan tulajdonságot erősített, amilyenre vágyunk” – vette védelmébe Horner a padlólemezt, amivel az egyensúlyt próbálták javítani, valamint a leszorítóerőt növelni. „Ez egy nagyobb csomag része, amit a következő versenyeken fogunk bevetni” – tette hozzá.
Imolában további fejlesztések érkeznek, aztán Barcelonában életbe lép a szárnyszigorítás, amitől többen remélik az erősorrend átrendeződését. Horner ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nehéz lesz egyből olyan fordulatot elérni, mint amilyet a McLaren 2023-ban a miami csomagjával elért.
„Nem gondolnám, hogy lesz egy ’heuréka’ pillanat. Itt a kis dolgok számítanak.”
„Dzsiddában legalább olyan jók voltunk a tempó és a gumikezelés terén, mint a McLaren, talán még kicsivel jobbak is. Két héttel később semmit sem változtattak az autójukon, sóval ez inkább pályafüggő: kiemelte a mi problémáinkat. És ehhez jöttek még a fékgondok, amik rontottak a helyzeten, hiszen így elveszíted az irányítást, és minden felmelegszik.”

Fejlesztések ide vagy oda, Miami rávilágított, hogy nemcsak az autón kell javítania a Red Bullnak, hanem a gumikezelésén is, mert ezúttal ez jelentette a legnagyobb előnyüket. „Ha megnézzük a verseny utáni adatokat, minden csapat ugyanolyan gondokkal küzdött, csak a McLaren tudta ezt jobban csinálni” – utalt a gumimelegedés fékezésére.
Verstappennek Miamiban 12-ről 32 pontra nőtt a hátránya Oscar Piastrival szemben, Horner azonban még nem hiszi, hogy minden veszve. „Ez a bajnokság huszonnégy futamból áll. Még sok van hátra, bár tény, hogy a McLaren lenyűgözően erős. Bármi megtörténhet még, de igaz, hogy a következő versenyeken muszáj lesz pontokat hozunk rajtuk” – tekintett előre.
