Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bottas úgy érzi, még van benne pár jó év

Bottas úgy érzi, még van benne pár jó év

Top Gear
Valtteri Bottas továbbra is úgy érzi, van még néhány év a Forma–1-es pályafutásában, éppen ezért továbbra is egyértelmű a célja: 2026-ban vissza akar térni a királykategóriába. Ennek érdekében pedig élesen tartja magát szemét és fülét pedig nyitva…

Miután a Sauber úgy döntött, mindkét versenyzőjét meneszti, Valtteri Bottas „jobb híján” elfogadta a Mercedes ajánlatát és visszatért korábbi csapatához – mint tartalékversenyző, szimulátoros pilóta valamint az újonc Andrea Kimi Antonelli mentora.

A finn többször elmondta, komolyan veszi feladatát és mindent elkövet azért, hogy tartalékosként tanuljon – elsősorban mérnökeitől, valamint azáltal, hogy külső szemlélőként figyelheti a csapat működését akár a hétvégéken is – és közben éles maradjon, készen álljon a visszatérésre, ami továbbra is a fő cél számára.

Elmondta ugyanis, hogy még mindig úgy érzi, van néhány jó év a Forma–1-es pályafutásában, amit 2026-ban folytatni szeretne. „A célom az, hogy újra versenyezhessek” – nyilatkozta a Top Gearnek, majd jelezte, komoly figyelmet fordít a lehetőségek kutatására is.

Valtteri Bottas és Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Richard Pardon)

„Tisztában kell lennem azzal, mi történik a pilótapiacon. Persze a helyszínen a munkámra koncentrálok, de ugyanakkor nyitva kell tartanom a szemem és a fülem” – emelte ki. „Még mindig úgy érzem, hogy van bennem néhány év. Még többet is adhatok ennek a sportágnak. De az F1-ben nehéz megjósolni, hogyan alakulnak a dolgok és azt, kapsz-e új esélyt vagy sem.”

Bottas számára sokak szerint a legjobb lehetőséget a jövőre debütáló Cadillac jelenti. Az amerikaiakkal kapcsolatban ő is úgy fogalmazott, projektjüket izgalmasnak és vonzónak tartja. „Ez egy új csapat, most csatlakoznak az F1-hez, ami izgalmas.”

„Az motiválna, ha hosszú időre elkötelezhetném magam egy projekt mellett. Most erre van szükségem. Annak nem látom értelmét, hogy teljesítek egy szezont, csak azért, hogy az F1-ben legyek. Kell egy jó projekt. Egy új csapat, ami a nulláról kezd, jó példa lehet. De annak is örülök, ha felszabadul egy hely egy csapatnál, ahol a jó pontokért küzdhetek” – magyarázta.

Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak