Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Letartóztatták az Alpine távozó csapatvezetőjének a testvérét

Letartóztatták az Alpine távozó csapatvezetőjének a testvérét

Telegraph, PlanetF1
A legfrissebb sajtóértesülések szerint az Alpine csapatvezetőjének, Oliver Oakesnak a hirtelen távozása testvére, William letartóztatásával függ össze.

Az Alpine kedden jelentette be, hogy a csapatvezető, Oliver Oakes azonnali hatállyal távozik posztjáról, helyét pedig az eddig tanácsadóként dolgozó Flavio Briatore veszi át. A távozás okait az istálló nem kívánta kommentálni.

A találgatások persze azonnal beindultak, az első hírek szerint pedig a döntés hátterében a Jack Doohan menesztésével kapcsolatos döntés és Briatore „túlhatalma” állt. Ezeket a pletykákat egyébként az olasz tagadta, és beszélt arról is, hogy Oakes „személyes okok miatt” mondott le a csapatvezetői posztról.

Ez akkor egy „diplomatikus megszólalásnak” tűnhetett, a Telegraph információi alapján viszont úgy tűnik, valóban nem a két szakember közötti egyre feszültebb helyzet és a napokban élesedő nézeteltérés áll, hanem egy terhelő rendőrségi ügy.

Paul Aron a Hitech F2-es autójában (Fotó: XPB)

A lap ugyanis megtudta, hogy Oakes testvérét, Williamet a múlt héten a Közel-Keletről visszatérve „bűncselekményből származó vagyon átruházása” miatt letartóztatták az Egyesült Királyságban. A korábbi csapatvezető öccse őrizetbe vételekor Miamiban tartózkodott az F1-es nagydíj alkalmából, majd Dubaiba repült.

William Oakes bátyja versenycsapata, a nevelőszériákban sikerrel működő Hitech GP révén üzletileg is kapcsolódik a most távozó szakemberhez. Ő a Hitech GP társigazgatója. Az Oakes által alapított csapat korábban Dmitrij Mazepin többségi tulajdonában volt.

Ő hivatalosan az orosz-ukrán háború elején „lépett vissza” sajtóhírek szerint azonban kapcsolatban maradt az alakulattal. A PlanetF1 cikke most megjegyzi, a letartóztatást követően ezt a szálat is vizsgálat alá helyezhetik.

A Telegraph mellett az említett lap közölte még a Metropolitan Police szóvivőjének rövid közleményét, amiből kiderül, hogy William Oakest múlt csütörtökön fogták el nagymennyiségű készpénzzel, másnap emeltek ellene vádat és szombaton helyezték előzetes letartóztatásba. Az Alpine jelezte, nem kommentálja az ügyet, Oakes ugyanis már nem áll a csapat alkalmazásában.

Fotó: XPB
Borítókép: Oliver Oakes (Fotó: XPB)

További tartalmak