Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Verstappen emberére akadt az „utcai harcos” Piastriban, de Norris az, akinek reagálnia kell?

Verstappen emberére akadt az „utcai harcos” Piastriban, de Norris az, akinek reagálnia kell?

Crash, Sky Sports, Sport.de, Crash
Lando Norris csak próbálkozik, Oscar Piastrinak viszont ereje is van. Szakértők szerint nem kérdés, ki a jobb mclarenes a kerék a kerék elleni csatákban – és ezt már Max Verstappen is érzékeli.

Volt valami szimbolikus a Miami Nagydíjon abban, hogy a vezető helyről indulva Max Verstappen mindkét McLaren-versenyzővel küzdelemre kényszerült, és Oscar Piastri juttot át rajta hamarabb. Tavaly Lando Norrisnak általában a pályán, de végül a bajnokságban is beletört a bicskája a hollandba, idén viszont Oscar Piastrival együtt a címvédő trónjára pályáznak, és nem zárható ki, hogy a bajnoki küzdelemben is az ausztrál ér majd célt előbb…

Verstappen egyik ellenfél dolgát sem könnyítette meg, de egyértelműen Norris izzadt meg vele jobban, holott ő már úgy ugrott neki, hogy a Red Bullon előtte igencsak túlmelegedtek a gumik a Piastri elleni ütközet során.

Talán annak is volt jelentősége, hogy hogyan jutottak túl Verstappenen. Piastri többszöri nekifutásra hibába hajszolta őt. Mérnöke nem sokkal előtte szólt neki: „Max a fékekre panaszkodik. Kényszerítsd rá, hogy tönkretegye a fékjeit.” Nem sokra rá Verstappen kényszerívre került az első kanyar féktávján, és blokkolta a kerekét, amivel lecsúszott a pályáról. Piastrinak már csak annyi dolga volt, hogy szűkebben fordulva jobban gyorsítson ki.

Norris ezzel szemben maga csúszott túl az első kanyarban az egyik próbálkozásakor, majd amikor végre Verstappen elé került, ismét letért a pályáról, így adhatta vissza a pozíciót.

Max Verstappen és Oscar Piastri (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Többen is felhívták a figyelmet arra, hogy Piastri egyszerűen precízebb, tudatosabb és rámenősebb volt Norrisnál. „Ahogy Oscar Piastri túljutott Antonellin a második helyen, élvezettel kezdte el levadászni a vezető Verstappent. Piastri nagyszerű a csatákban, és kicsivel hatékonyabb és tisztább Norrisnál. És Verstappen is tudja ezt” – állapította meg Martin Brundle, a brit Sky Sports szakkommentátora.

„A tizennegyedik körben Piastri lényegében belekényszerítette Verstappent a védekezésbe az első kanyarban – letérítette az ívről, és belekényszerítette, hogy túl későn fékezzen. Piastri ösztönből érezte, hogy a Red Bull kezd csúszni, és tökéletesen változtatott a helyzetén, hogy aláforduljon, és megszerezze a vezetést, amit aztán többé át sem adott senkinek.”

„Norris eközben megelőzte Alexander Albon Williamsét és a két Mercedest, meg kell mondjam, stílusosan. De nem igazán tudta ugyanolyan taktikai nyomás alá helyezni Verstappent, mint Piastri tette, és mire végre túljutott rajta a tizennyolcadik körben – miután az előző körben vissza kellett adnia a pozícióját –, Piastri addigra már kilenc másodperccel előtte járt.”

A 2009-es világbajnok Jenson Button felhívta rá a figyelmet: Piastri nemcsak a saját autóját képes helyezni, eléri, hogy a másik neki kedvező irányt vegyen. „Érdekes, mert Oscar igazán kényszeríti őt. Max belülre megy, pedig normál esetben kívülre mész, és a belül lévő annyira balra húz, amennyire csak lehet. De Maxot a csúcspontra kényszerítették, ami a pálya piszkosabb része. Ez nagyon okos volt Oscartól” – mondta a brit.

Max Verstappen és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

A korábbi versenyző, Johnny Herbert is Piastri kényszerítő erejét és elszántságát hangsúlyozta – valamint egyetértett Brundle-lel abban, hogy Verstappen is másképp versenyez a keményebb ausztrál ellen, mint Norris ellen.

„Szerintem Verstappen tudja, hogy Oscar Piastri inkább egy utcai harcos. Max tudja, hogy más, ha Oscar tűnik fel a visszapillantójában. Nem nagy a különbség Landóhoz képest, de egyszerűen ahogyan az autót helyezi… mindenekelőtt nagy elszántsággal csinálja, amit csinál. Kétségem sincs afelől, hogy Max tisztában van vele, Oscar más kávéház a kerék a kerék elleni küzdelemben.”

És ez nem csak Verstappen számára figyelmeztetés – Norrist sokkal inkább nyugtalaníthatja a helyzet. Miközben év elején hangoztatta, hogy 2024 tanulságaiból már tudja, mit kell tennie Verstappen legyőzéséhez, egyfelől Piastri bizonyítja, hogy ő egy még hatékonyabb módszert talált, másfelől kiderült, hogy talán nem is csak a Verstappen-problémára kell keresnie a megoldást, hanem a hasonlóan kellemetlen Piastri-problémára is…

 

Norrisnak ideje feladnia a „jófiúságot”?

Ralf Schumacher, a német Sky szakértője nem érti, Norris hogyan bizonytalanodott el ennyire. „Nem tudom, mi van Norrisszal. A gokartban és a többi sorozatban mindig nagyon elszánt volt, és ezt mintha kicsit elvesztette volna. Talán mert túl óvatos, és túl sokat aggódik, hogy pontokat fog veszíteni és lemarad. Ezen sürgősen dolgoznia kell” – állapította meg.

Max Verstappen és Lando Norris küzdelme (Fotó: XPB)

Az 1996-os világbajnok, Damon Hill eközben kimondta: Norrisnak ideje feladnia bizonyos rögeszméit. „Az az érzésem vele kapcsolatban – főleg ha tavaly Ausztriára, a Max elleni küzdelemre gondolok –, hogy szinte sebezhetővé tette magát, és rosszabbul jött ki belőle.”

„Olyanokat mond, hogy »Így is nyerni akarok, de jófiú akarok lenni.« Nos, itt nem a jófiúság a lényeg, hanem a hatékonyság! Az, hogy tökéletesen csináld olyasvalaki ellen, mint Max. Ő nem fog ajándékba adni neked semmit.”

„Most ott van Oscar is. Oscar kicsit jobb, mintha a küzdelmekben egy kicsivel hatékonyabb lenne Max ellen” – csatlakozott a versenyzőkollégák véleményéhez a brit.

Láthatóan többen mondják ugyanazt: Piastri egyelőre inkább tűnik Verstappen emberének, mint Norris. Jelen állás szerint persze az első számú ellenfél nem Verstappen, hanem a csapattárs – és nem biztos, hogy ez Norris számára kedvezőbb hír…

Borítókép: Oscar Piastri, Lando Norris és Max Verstappen a miami rajt után (Fotó: XPB)

További tartalmak