A német gyártó hosszú évek, évtizedek óta figyelte a Forma–1-et és mérlegelte a lehetőségét annak, hogy saját csapatot indítson a királykategóriában. Erre 2022-ben szánták el magukat, jövőre pedig elérkezik a pillanat, amikor az Audi versenyautói végre pályára gurulnak.
A készülődés hosszú ideje tart, a háttérben gőzerővel dolgoznak a saját erőforráson és az infrastruktúra fejlesztésén is, miközben partnerük, a Sauber is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb formában adja át a csapatot és a gyárépületet a karikásoknak. Csapatvezetőjük, Jonathan Wheatley, aki az Audi alakulatát is irányítja majd, most erről a folyamatról beszélt.
A Red Bulltól érkező rutinos szakember kiemelte, alázatosan és szerényen készülnek a debütálásra, hiszen látják, hogy a Sauber évek óta a mezőny végét erősíti, de továbbra is erősen hisznek abban, hogy bőven lesz lehetőségük a felzárkózásra.

„Minden megtörténhet” – fogalmazott a Beyond The Grid podcast legutóbbi adásában. „Tetszik, ahogy Mattia tekint a dolgokra. Amit a legtöbben kihívásnak látnak, azt ő lehetőségnek tartja. És gyanítom, hogy rengeteg lehetőségünk lesz a bizonyításra. 2026-ban, 2027-ben, 2028-ban és 2029-ben is. Hosszú út áll előttünk” – tette hozzá.
„Alázatos a megközelítésünk. Hatalmas tisztelettel tekintünk a vetélytársainkra, akikkel szemben állunk és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a megfelelő szintről induljunk (amikor szembe fogunk nézni velük)” – magyarázta.
A beszélgetés során bővebben kifejtette Binotto szerepét is, és beszélt arról, milyen jól együtt tud működni a Ferrari korábbi csapatfőnökével. „Hosszú ideje ismerjük egymást. Talán van, aki még emlékszik arra, hogy a Red Bull 2006-ban Ferrari-motorokat használt. Akkor találkoztunk először. Ő felelt a motorprogramért. Már akkor is jól kijöttünk egymással.”
„Mattia feladata sokrétű és fontos. Ő felel a motor és a karosszéria összeállításáért. Azért, hogy az Audi tökéletes F1-es autót alkosson. Én az én feladatom az, hogy amint ez az autó elhagyta a gyárat, felelősséget vállaljunk ére. A versenypályán üzemeltessük. Az én feladatom inkább a kereskedelmi, a kommunikációs és a versenyfeladatokhoz kapcsolódik” – folytatta.
