Russell komoly ígéretként, a nevelőszériákon átszáguldva (újoncként ért fel a csúcsra az F3-ban és az F2-ben is) érkezett a királykategóriába, ahol Mercedes-juniorként a csillagosok partnercsapatánál, a Williamsnél debütált. Itt összesen három évet töltött.
Ez alatt a három év alatt számos kiugró eredményt szállított és mielőtt a Mercedes bejelentette előléptetését, számos szakember és szurkoló hangoztatta már, a csillagosoknak le kellene csapniuk a fiatal tehetségre és gyorsan át kellene emelniük őt. Russell akkori főnöke, Claire Williams most elárulta, a gyors előléptetést ő maga is „gátolta.”
Mindent elkövetett ugyanis azért, hogy a Mercedes ne tudja hamar átvenni Russellt. A Williams alapítójának, Frank Williamsnek a lánya őszintén beszélt arról is, hogy ezzel „gyötrelmet” okozott magának, hiszen látta, hogy Russell szeretne szintet lépni és meg is érdemelné azt.

„George az utolsó években szeretett volna a Mercedeshez igazolni és én nem engedhettem el. Ezt gyűlöltem” – fogalmazott. „Elszomorít, ha erre gondolok. Úgy éreztem, nekünk nagyobb szükségünk van rá, mint a Mercedesnek és a szerződése is hozzánk kötötte. Mit üzentem volna, ha elengedem? Mit tettem volna a csapatommal, ha csak úgy elengedem őt?”
„Ő volt az egyik legnagyobb értékünk a Williamsnél. Ha egy olyan csapattal tárgyalsz, mint a Mercedes és ők nem ajánlanak annyit egy A-kategóriás versenyzőt, amit kéne, akkor miért engednénk el?” – folytatta a posztjáról a csapat eladásakor távozó szakember.
„Milyen csapatvezető lettem volna, ha csak úgy elengedem George-ot, csak azért, mert a Mercedes azt mondja, most szükségük van rá. Ez nem így működik, ugye? George szomorú volt, ez a helyzet pedig iszonyatosan nehéz. Nehéz volt kitartani az álláspontom mellett, mert ha valaki szomorúan jön oda hozzám, és tudom, hogy ennek én vagyok az oka, az borzalmas. De muszáj volt a csapat érdekeit szem előtt tartanom” – emeltet ki.
„Bármennyire is szerettem volna segíteni George-ot az álmai megvalósításában, ezt akkor és ott nem tehettem meg. Ami engem illet, ez volt az egyik legnehezebb része a csapatvezetésnek. Mindig azt mondtam George-nak, hogy egy nap majd hálás lesz, hiszen ez az egész kitartóbbá teszi és erőt is épít benne” – magyarázta Williams.

04.05.2025. Formula 1 World Championship, Rd 6, Miami Grand Prix, Miami, Florida, USA, Race Day.
– www.xpbimages.com, EMail: requests@xpbimages.com © Copyright: Bearne / XPB Images