Az elmúlt években több alkalommal is láthattuk, hogy egyéb elfoglaltságai vagy egészségügyi okok miatt Toto Wolff távol maradt az adott versenyhétvégétől. A csapatvezető idén egy alkalommal, a japán hétvége idején már „hiányzott” a garázsból.
Másodszor az imolai hétvégét hagyja majd ki, erre pedig jó oka van: a RacingNews365-nek a csapat megerősítette, Wolff családi okok miatt marad távol.
A nagydíj idején ugyanis az Egyesült Államokban tartózkodik majd, ahol fia, Benedict diplomaosztóján vesz majd részt. Távolléte tehát ismét csak egyszeri, és bár a bajnokság szünet nélkül folytatódik, a jövő héten minden valószínűség szerint visszatér.

Már kiderült az is, hogy a Mercedesnél ki „helyettesíti” majd Wolffot, aki azért minden valószínűség szerint online több alkalommal is „be fog jelentkezni” egy-egy megbeszélésen.
A csapatvezetői feladatokat a Mercedes kommunikációs igazgatója, a motorsportok világában két évtizedes rutinnal rendelkező – és a csillagosokat is hosszú évek óta erősítő – Bradley Lord látja majd el, ahogyan tette azt a Japán Nagydíj ideje alatt is.
Noha futamgyőzelmet még nem szerzett, a Mercedes jó pozícióból várja a szezon hetedik hétvégéjét: a pontversenyt toronymagasan vezető McLaren mögött ők a másodikak.
