1950. május 13-án népes tömeg indult meg az egykori angliai katonai reptér, Silverstone felé. Mivel nagy dugók alakultak ki, a rádióban már arra kérték az embereket, hogy inkább maradjanak otthon, ne induljanak útnak.

E nagy figyelem a Forma–1-es világbajnokság születését övezte.

Az egész egy egyszerű ötlettel indult. 1949. novemberében soros ülését tartotta a három évvel korábban megalakult Nemzetközi Automobil-szövetség, amit ma FIA-ként ismerünk, és a találkozón egy olasz tag, Antonio Brivio gróf előállt egy javaslattal: alakítsák bajnoksággá a korábban Formula–A néven futó versenykategóriájukat.

Az autóversenyzés és a Grand Prix-k, azaz nagydíjak története jóval régebbre nyúlik vissza 75 évnél, az autógyártók, a lelkes mérnökök és a kalandvágyó urak már a XX. század elején rendszeresen száguldoztak az utakon, a II. világháború előtt, majd az azt követő években pedig a mostanihoz hasonló módon egymást követték a versenyek Európában és Amerikában. Brivio javaslata annyi volt, hogy kezdjék pontozni az egyes versenyeket, és aki a végén a legtöbb egységet gyűjti, kapja meg a világbajnoki trófeát.

A Grand Prix-versenyzés már a háború előtti időkben népszerű volt. A képen az 1934-es Auto Union Typ A és Hans Stuck látható az Avus-versenypályán (Fotó: Audi)

Így jött létre a Forma–1, ami az International Formula Number 1 rövidített neve. A név a magyarban ugyan e formában honosodott meg, a pontosabb megnevezés a Formula–1, hiszen a sorozat egy formuláról, egy szabályrendszerről kapta a nevét, amely a keretet adja neki. E rendszer az 1950-es rajt idején még egyszerű volt, technikai oldalon azt írták elő, hogy 4,5 literes szívómotoros, vagy 1,5 literes kompresszoros motorral fölszerelt gépek versenyezhetnek.

Az első kiírás mindössze 7 futamból állt, Nagy-Britannia, Monaco, Indianapolis (igaz, nem F1-es szabályokkal), Svájc, Belgium, Franciaország és Olaszország szerepeltek a naptárban. Pontokat az első öt helyezett kaphatott (8-6-4-3-2 rendszerben), továbbá egy pont járt a leggyorsabb kör birtokosának. A versenyek távját minimum 300 kilométerben határozták meg, illetve az időtartamát 3 órában.

Az első versenyre Silverstone-ban került sor, egy szombati napon. A nevezők listája 21 nevet tartalmazott, a nevezés díja 95 font volt, a mezőny átlagéletkora 36,74 év. A rajtlistán többek között hercegek és grófok is szerepeltek.

A versenyt ugyan Brit Nagydíjként emlegeti az utókor, az egyben hivatalosan Európa Nagydíj néven is futott. A brit királyi család személyesen is kilátogatott, VI. György király, a királyné és lányuk, a későbbi uralkodó, II. Erzsébet a pálya különböző pontjain saját kis tribünt kapott, amiket a verseny alatt végig is jártak. A király a futamot megelőzően egyenként üdvözölte kézfogással a 21 résztvevőt.

Az Alfetta (Fotó: Alfa Romeo)

A versenyt a háború előtti időszakból „hátramaradt”, 1937-es építésű Alfa Romeo Tipo 158-as masinák uralták, ismertebb nevükön az Alfetták. A 385 lóerős, soros nyolchengeres, kompresszoros motorral ellátott gépekkel a Talbot-Lago, a Maserati, az ERA és az Alta márkák nem tudtak versenyre kelni. Az első sort a négy Alfa foglalta el, közülük a rajtot követően Giuseppe Farina állt az élre, megelőzve Luigi Fagiolit, Juan Manuel Fangiót és Reg Parnellt. Fangio később tőle szokatlan módon egy szalmabálának (akkoriban bóják és gumifalak helyett ezt használták) koccantotta autóját az egyik kanyarban, ami tönkretette az olajrendszerét, így föl kellett adnia a küzdelmet.

A verseny végül hármas Alfa-győzelemmel ért véget, a Forma–1 első világbajnoki futamgyőztese Farina lett, aki 2,6 másodperccel előzte meg Fagiolit, és 52 másodperccel Parnellt. A negyedik hely a Talbot Lagót kormányzó franciáé, Yves Giraud-Cabantous-é lett, az ötödik pontszerző pedig a szintén francia, Louis Rosier volt, szintén egy Talbot-Lagóval. Ők viszont már 2 kör hátránnyal értek célba.

Az bajnokság májustól szeptember 3-áig tartott, végső győztese pedig az első futamon diadalmaskodó 44 éves olasz Farina lett, mindössze 3 ponttal megelőzve a később öt bajnokságot nyerő Fangiót.

Giuseppa Farina 1950-ben (Fotó: Alfa Romeo)

A Forma–1 ezzel megszületett. Aztán csecsemőből gyerek, kamasz, majd igazi felnőtt lett az évtizedek során, az öregedésnek mégsem mutatja jelét. Bernie Ecclestone színre lépésének köszönhetően a tévés közvetítések és a szervezettség által nemcsak egyre népszerűbb lett a nagyvilágban, de igazi pénzgyár is, ami nélkül aligha élhette volna meg a 75. születésnapját. Ma már egy Európából kinőtt, az utóbbi években egyre inkább amerikanizált, a digitalizáció és a közösségi média világához alkalmazkodott globális sportóriás vált belőle, amelynek történetét sok nagy csata, legendássá vált karakter, regényes történetek, drámák, tragédiák, válságok, botrányok és viták színesítik.

Bár az arcvonásai sokat változtak a bő hét évtized alatt, egyvalami ugyanaz maradt, mint 75 évvel ezelőtt azon a szombati napon: ez a sport a gépek és emberek semmihez sem hasonlítható küzdelméről szól, egy egyéni csapatsport, melynek középpontjában a bátorság, a vagányság, a rafinéria és az elszántság áll, amivel ma is emberek tömegeit ejti rabul.

Bár lényéből adódóan mindig csak előre tekint, ezen a ponton azért érdemes megállni és hátranézni kicsit. Egy egyszerű ötlettel indult, és igen nagy utat járt be, komoly döccenőkkel, emlékezetes csúcspontokkal, de sosem lassulva. És erre joggal lehet büszke.

Isten éltessen még sokáig, Forma–1!

75 Years.

In the blink of an eye.#F1 pic.twitter.com/WFJSq2orMA

— Formula 1 (@F1) May 13, 2025