Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egy bajnok tanácsa Norrisnak: Hallgass, és ne gyengítsd magad!

Egy bajnok tanácsa Norrisnak: Hallgass, és ne gyengítsd magad!

Planet F1
A Forma–1-ben nem csak a köridő számít, hanem a pszichológia is, és Alain Prost szerint ez Oscar Piastri nagy előnye Lando Norrisszal szemben.

Hűvös egyéniség, akit az érzelmek helyett az ész vezérel. Ilyen versenyzőnek ismerjük Oscar Piastrit, és e jellemvonása miatt gyakran hasonlítgatják őt a négyszeres világbajnok Alain Prosthoz. A francia nem véletlenül kapta a Professzor becenevet: a pályán letisztult vezetési stílusával, azon kívül az alapos és racionális hozzáállásával teremtette meg a siker alapjait.

Oscar Piastri és Lando Norris idei mclarenes házi párharca kapcsán gyakran emlegetik a csapat korábbi duóját, Alain Prostot és Ayrton Sennát. A felállás abból a szempontból stimmel, hogy ezúttal is egy fiatal kihívó kezdte el rángatni a csapattal nagyobb múltra visszatekintő, rutinosabb versenyző bajuszát, de ha a személyiségeket nézzük, mégis fordított a szereposztás, hiszen Prosthoz hasonlóan Piastri az, aki nem hagyatkozik a puszta gyorsaságára, és más erényeivel, például a kötél idegzetével és nyugalmával igyekszik felülmúlni kollégáját.

Prost szerint éppen ez, vagyis a mentális oldal jelentheti Piastri nagy előnyét idén Norris ellen. „Az autóversenyeket nyilván a versenypályán játsszák le. A versenyző reflexei és természetes tehetsége alapvető fontosságú, de a motorsportot fejben is játsszák, a pszichológiai is meghatározó összetevő. Már az én időmben is az volt, de a közösségi kapcsolatok miatt ma még jobban meghatározó a versenyzők sikere szempontjából” – írta a L’Équipe című francia lapnak Prost.

A korábbi versenyző szerint Norris jobban kiszolgáltatja magát ebben a világban, míg Piastri ellenállóbb.

„Manapság sok mindent megmutatnak, minden tudható és látható. Sok versenyző enged a megosztás divatjának, és azzal, hogy ezt teszik, nagy nyomás alá helyezik magukat. Mások inkább a diszkréciót választják, és véleményem szerint jó okkal. Oscar Piastri, az új bajnoki éllovas nem kommunikál sokat. Nem tudunk sokat a pályán kívüli életéről. Eltűnik a versenyek között, és felszabadítja magát a nyomás alól. Ha tanácsot kéne adnom neki, azt mondanám, maradjon csendes”

– fejtegette Prost.

Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Norris ezzel szemben nyitottabb a közönséggel szemben – noha bevallása szerint magába forduló személyiség –, és ezzel folyamatosan beszédtémát szolgáltat, a kirakatban áll. Prost szerint az sem feltétlenül szerencsés, hogy olyan nyíltan ostorozza önmagát, vagy beszél a nehézségeiről, vívódásairól.

„Norris eközben folyamatosan szem előtt van. Látod éjszakai klubokban, de ami ennél is fontosabb: amikor a pályán van, elismeri a gyengeségeit. Minél többet mutatsz magadból, annál sebezhetőbb leszel. Landót nagyon tisztelem versenyzőként, de ha tanácsot kéne adnom neki, azt mondanám, hallgasson, ne gyengítse magát ilyen módon.”

„A következményei hatalmasak, és nemcsak a versenyzőtársak szempontjából, hanem amiatt is, amilyen képet ezzel a csapat felé sugároz. Ez sokkal fontosabb, mint gondolnánk, mivel meghatározza a szerelők és mérnökök benyomásait, ami alapvetően fontos” – mutatott rá Prost.

Nem ő az első, aki figyelmezteti Norrist, hogy a nyíltsága és az önkritikussága negatív hatással lehet rá. Több korábbi versenyző is kritizálta őt, hogy gyengébbnek láttatja magát a szükségesnél, és Miami után a pályán mutatott keménységet is sokan hiányolták tőle.

Alain Prost (Fotó: XPB)

Norris a legutóbbi hétvégén sem az időmérő edzés, sem a verseny után nem kritizálta önmagát úgy, mint korábban, amikor pedig a szombati kvalifikáció után arról kérdezték, változtatott-e a hozzáállásán és a stratégiáján, sejtelmesen utalt rá, hogy ez a helyzet. „Nem tudom. Dolgozom bizonyos dolgokon, de megtartom magamnak” – felelte.

Érdekes lesz látni, hogy a folytatásban visszavesz-e a nyíltságából és közlékenységéből. Főleg annak tükrében, hogy korábban azt nyilatkozta, hiszi, hogy amolyan jófiúként, kétkedő önkritikusként is bajnok válhat belőle.

Borítókép: Lando Norris és Oscar Piastri (Fotó: XPB)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak