Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Alonso nem akar újra koppanni az Aston Martin nagy fejlesztéseivel – fontos teszt előtt a csapat

Alonso nem akar újra koppanni az Aston Martin nagy fejlesztéseivel – fontos teszt előtt a csapat

The Race, AS, Marca
Átfogó fejlesztésekkel készült Imolára az Aston Martin, ami egyben egy 2026-os teszt is lesz a csapat számára. Fernando Alonso nem mer bedőlni az ígéreteknek.

Látványosan gyengélkedik idén az Aston Martin csapata. Míg két éve ilyentájt arról találgattunk, összejön-e nekik egy futamgyőzelem, ma már az a kérdés a hétvégék előtt, lesz-e esélyük a pontszerzésre. Bajnok versenyzőjük, Fernando Alonso neve mellett hat hétvége után is egy nagy nulla áll.

Ezen a hétvégén Imolában a zöld csapat komoly fejlesztéseket vet be. Felszerelnek az autójukra egy új padlólemezt, de a felette lévő aerodinamikai felületeket is módosították. Az FIA pénteki listája szerint a padlólemez, a diffúzor, a motorborítás is átalakult, de a hátsó gerendaszárnyon és a glórián is módosítottak.

Az új csomagot pénteken az első szabadedzésre csak Lance Stroll autójára szerelték fel (ő áll jobban a bajnokságban), Fernando Alonso a régi specifikációval kínál összevetési alapot. A folytatásban aztán a szakemberek eldöntik, hogyan tovább.

Bár átfogó fejlesztésekről van szó, Alonso próbál nem elrugaszkodni a talajtól.

„Meglátjuk. Valahányszor fejlesztések kerülnek az autóra, optimisták vagyunk a csapattal. Közben viszont már megtanultam az előző évek leckéjét, amikor a fejlesztéseink nem úgy teljesítettek, mint vártuk. Nyitottan vágunk neki, a két autó eltérő konfigurációval megy pénteken, aztán megvizsgáljuk az adatokat, és döntést hozunk szombatra”

– mondta Alonso.

Kiemelte, nem a csomagjukon áll vagy bukik minden. „Nem aggódunk, csak kielemezzük az új csomagot. Még ha nem is hozza azt, amit várunk, akkor is nyugodtak leszünk. Adunk kellő időt magunknak, mielőtt bevetnénk a versenyen, és gondoskodunk arról, hogy gyorsabbá tegye az autót.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

 

Régi problémát oldanának meg

Ennek a hozzáállásnak megvan a háttere. A silverstone-i csapat az elmúlt két évben nem volt a fejlesztés mestere, mondhatni ennek köszönhető a jelenlegi vergődés is. Andy Cowell csapatfőnök és legénysége most ezt a folyamatot próbálja megállítani, ezért ez most amolyan teszt is lesz számukra.

Cowell elmondta, ezen a csomagon múlt decemberben kezdtek dolgozni, és március elejéig folyt a munka, még a csapat előző szélcsatornájában. Időközben javítottak a folyamataikon, és az új szélcsatornájukat is használatba vették, mellyel azonban már csak ellenőrizni tudták a fejlesztéseket, illetve felmérni azok hatásait.

„Most próbáljuk elérni, hogy mindaz, amit a gyárban mérünk, az új csatornában elvégzett utolsó mérések, a lehető legpontosabbak legyenek. Most a pályán teszteljük őket.”

„Az aerodinamikában ez a harmadik világ: a teljes méretű autóval, más merevségi sajátosságokkal, mint ami a szélcsatornamodellt jellemzi, a kerékvetőkön fogjuk használni, buckákon, az autó mozgása közben. Ezt fogjuk felmérni pénteken. Próbálunk alaposabbak lenni. Hogy minden összeáll-e? Kétlem, hogy bármely csapatnál száz százalék lenne a korreláció. A lényeg a precizitás, a magabiztosság, hogy hiszel a számokban, amiket látsz. Mind a digitális világban élünk, melyben három tizedes pontossággal vannak megadva a számok, és hiszünk ennek, de hol lehet a hiba? Alaposabban is megnézzük, mi a hiba a méréseinkben. Szeretnénk, ha minden kísérletünkből nagyobb sikerrel kapnánk egyértelmű válaszokat” – magyarázta a brit.

Kiemelte, nekik mindegy, hogy az eredmény fekete vagy fehér lesz, a lényeg, hogy végre ne szürke legyen, mint az utóbbi években.

Aston Martin (Fotó: XPB)

 

A 2026-os tét

Az Aston Martin március elejével kezdte használni az új szélcsatornáját, melyben a 2026-os autóját fejleszti. Az új modellhez kezdettől azt használják – ezért is fontos számukra finomhangolni és tökéletesíteni a működését. Cowell szerint emiatt is kellett mostanáig várni az első csomagjukra. „Talán kicsivel hamarabb is elkészülhetett volna a fejlesztés, de akkor egyáltalán nem tudtuk volna kipróbálni az új szélcsatornában. Ugyanakkor szerettük volna elvégezni ezt az utolsó hangolást a csatornánkban, hogy itt most jó adatokat kaphassunk.”

„Ki fog derülni, hogy elég jó-e, de soha semmi sem tökéletes, szóval biztosan lesz javulás még. Jó adatokat kaptunk a szélcsatornából az aerodinamikai csomagról, és péntek este meglesznek a pályán nyert adatok is. Hogy tökéletesen egyezni fognak-e? Kétlem, hogy bármelyik csapatnál meglenne a tökéletes egyezés, de remélhetőleg olyan eltérésnél kötünk ki, amivel együtt lehet élni” – magyarázta Cowell.

Ezek a fejlesztések tehát nem arról döntenek, az Aston Martin tud-e javítani az idei formáján, hanem arról, tudott-e javítani az évek óta meglévő gyengeségén, és van-e remény ilyen szempontból a 2026-os nagy szabályváltozások előtt.

Cowell jelezte, az ő szemük előtt elsősorban már a jövő lebeg.

„Szeretnénk elérni – és mindenki szeretné elérni ezt –, hogy az igazán tehetséges embereink jól dolgozzanak együtt. Hogy legyenek ötleteink, és gyorsan pályára vihessünk teljes méretű elemeket, amikről hisszük, hogy működni fognak. Olyan versenycsapatot akarunk teremteni, ami képes erre, aminek vannak innovatív elképzelései, és gyorsan a pályára viszi őket. De nem siettetünk semmit, hogy aztán célt tévesszünk.”

„Számomra ez a legfontosabb, ugyanis ez a fontos a jövő szempontjából. Az elmúlt hat versenyen bejárt út mindazonáltal nem volt élvezetes. Nem élvezed, amikor úgy mész a versenyekre, hogy nem kapsz pontokat. Szóval szeretnénk versenyképesebbé tenni az AMR25-öt, de talán ennél is fontosabb célunk biztosítani, hogy az innovációs gépezetünk erősebb legyen, és akkor leszűkíthetjük a határidőket” – magyarázta Cowell.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak