Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ünnepel a hétvégén az Alpine

Ünnepel a hétvégén az Alpine

Alpine
Egyedi logóval és különleges versenyfelszereléssel ünnepli a márka 70. évfordulóját az Alpine a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Ami a várakozásokat illeti, a versenyzők bíznak benne, hogy jobban teljesítenek majd, mint Monacóban, ahol a mezőny végén rekedtek.

Az 1969 óta a Renault tulajdonában lévő Alpine-t Jean Rédélé alapította 1955-ben a franciaországi Dieppe városában és a márka viszonylag gyorsan kedveltté és ismertté vált az európai autós körökben, majd a motorsportok világában is letette névjegyét.

A francia gyár F1-es csapata a 2021-es szezon óta viseli az Alpine nevét, többnyire marketingcélból: a „nagyszínpadon” szeretnék népszerűsíteni leányvállalatukat, ami az utóbbi évben több területen is egyfajta reneszánszát éli. Felpörgették a motorsportos szerepvállalást (az F1 mellett a WEC-ben is szerepelnek) az A290-es pedig tavaly elnyerte az év európai autója díjat.

Az idei év fontos a márka életében, most ünnepli ugyanis fennállásának 70. évfordulóját. Ebben természetesen a Forma–1-es csapat is partner lesz: a Spanyol Nagydíjon különleges logóval és versenyfelszereléssel tisztelegnek a jubileum előtt.

Kép: Alpine

A csapat két versenyautóján az Alpine 70 logó jelenik majd meg (ez a hivatalos „születésnapos” embléma), a két pilóta, vagyis Pierre Gasly és Franco Colapinto pedig egy speciális, fehér-piros-kék versenyoverallban és kesztyűben teljesíti majd a hétvégét, amelyeken szintén megjelenik majd a 70-es embléma, ami a hivatalos közlemény szerint egyszerre tiszteleg a múlt előtt és mutat a jövőbe.

Ami a várakozásokat illeti, mindkét versenyző megjegyezte, bíznak abban, hogy a gyenge monacói hétvége után visszavághatnak egy olyan pályán, ami papíron jobban kedvez nekik. „Csapatként az a cél, hogy sokkal jobb helyzetben legyünk” – jelezte Gasly.

„Monacóban a teljesítmény meglepett minket, mert azt hittük, egy kicsit jobb helyzetben leszünk. Túl messzire kvalifikáltunk, ami egyet jelentett azzal, hogy messze kerültünk a pontszerzéstől. A futam aztán véget is ért a (Cunoda) Jukival történt incidens után. Remélem a barcelonai, komplettebb pálya jobban fekszik majd az autónknak” – tette hozzá.

„Monaco nehéz volt, különböző okok miatt küszködtünk” – fogalmazott Colapinto. „Messziről indultunk egy pályán, ahol nem igazán lehet előzni. Remélem, a barcelonai hétvége jobb lesz, egy hagyományosabb pályán, ami jobban passzol az autóhoz.”

Borítókép: Franco Colapinto (Fotó: XPB)

További tartalmak