A Forma–1 – nehezen komolyan vehető – szurkolói szavazását ugyan nem ő, hanem a 10.-nek rangsorolt Max Verstappen nyerte, a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíj emberének talán mégis joggal kiálthatjuk ki Nico Hülkenberget. A Sauber németje az 5. helyet szerezte meg Barcelonában Verstappen büntetése után, ám ami ennél is látványosabbá tette a sikerét: az utolsó körben Lewis Hamilton Ferrariját hagyta faképnél a célegyenesben, hogy övé lehessen ez a pozíció.
Pedig szombaton még dühösen és frusztráltan szállt ki a komoly újításokkal felszerelt autójából azok után, hogy már a Q1-ben kiesett az időmérőn. Lance Stroll visszalépésével a 15. rajtpozícióból indult, és mondhatni álomrajtot vett. Az indulásnál egyből lehagyta két ellenfelét, majd az első kanyaros kavarodást a kanyar bukóterében kijelölt menekülőúton úszta meg. Megelőzte Liam Lawsont, az 5-ös kanyar után Gabriel Bortoletót, majd a második körben Fernando Alonsón is átbirkózta magát, így már a pontszerző 10. helyen haladt.

Hülkenberg korán, már a 9. körben lecserélte a lágy gumiját egy szett közepesre, amin hosszú etapot futott, hogy aztán a 41. körben friss lágyra váltson. A hajrában a biztonsági autó a 8. helyen érte. Friss lágy gumit kapott, és az utolsó körben a célegyenesben Lewis Hamilton Ferrariját lehagyva okozott meglepetést.
„A tegnap nagyon nyomorúságos volt. Csalódott és mérges voltam – elsősorban magamra, mert elszúrtam az utolsó szektort, noha egész hétvégén a legjobb szektorom volt. Igazán rossz volt az időzítés. De ezt a dühöt ma azt hiszem, fel tudtam használni…”
– nyilatkozta elégedetten a német Sky Sportnak Hülkenberg a futam után.
Azért is volt annyira csalódott a Q1-es kiesése miatt, mert úgy érezte, a megújult autója ezen a hétvégén igazán nagyot javult. „Pénteken az első körtől nagyon jól éreztem magam ezzel a fejlesztési csomaggal. Lehet bízni az autóban, nem olyan ideges, jobb vezetni. A hátsó tengelye stabilabb, következetesebb. Ez volt az alap. És korrigáltam a gyenge időmérőt.”
Amit a fejlesztésekről mondott, már csak azért is ígéretes, mert csütörtökön még óvatosságra intett. Akkor kijelentette: „Nem számítok rá, hogy főnixmadárként emelkedünk fel, és hirtelen lazán a legjobb öt vagy a legjobb tíz közé kerülünk. Természetesen reméljük, hogy hoz pár tizedet, és egy kicsit jobban harcban leszünk a középmezőnyben.”
Akkori szavai mára ironikussá váltak, hiszen pont a legjobb 5-be kerültek az új csomaggal.

Hülkenberg azonban rámutatott, volt ebben más irónia is. „Néha ironikus és furcsa, hogyan működnek a dolgok. Tegnap igazán elégedetlenek voltunk, de ma emiatt lehetett új gumink, mert nem vettem részt a Q2-ben. Ez volt az arany belépőjegy. De használtuk, és örülök, hogy sikerült.”
A Hamilton elleni előzéséről sokat faggatták, de ő nem kerített ennek akkora feneket. Rámutatott, itt is a Q1-es kiesés volt a szerencséje.
„Lewis használt lágyon volt, én újon, mert korán kiestem szombaton. Ez csak azt mutatja, milyen komoly a különbség az új és a régi között. Egy kör sokat kivesz a gumikból. Nyilván élvezetes volt, de világos, hogy nem tudunk még a nagyfiúkkal harcolni. Viszont nagy előrelépést tettünk azzal, hogy a középmezőny csapataival harcolni tudunk.”
„A biztonsági autó előtt nyolcadik voltam. Ott értem volna be, de aztán a biztonsági autó mindent felrázott. A végén kifizetődött, hogy tegnap kiestem a Q1-ben, és még megvolt az összes friss gumim.”

Hülkenberg azonban hangsúlyozta, a munka nagy részét ők végezték el, nem Fortuna. „Ma minden összeállt. Jó rajt, óriási első kör. Egy csomó pozíciót nyertem. Ez alapozta meg a versenyem. Aztán csak jó volt az autóm, jó a ritmus, jó az egyensúly, harmónia. A fejlesztések igazán kifizetődtek. Ezt nagyon élveztem, és nagyon jó volt látni.”
„Jó pár pozíciót nyertem az első körön. Ez jó kezdés volt. Aztán jól működött az autó. Már pénteken is éreztem, hogy jó a tempó, működnek a fejlesztések.”
„Nagyon jó, nagyon édes. Már Melbourne óta vártuk ezt, és egy ilyen nagy eredmény nagyon édes.”
– mondta elégedetten.
Hülkenberg szerint nem kérdés, hogy az új csomagjuk komoly javulást hozott, ugyanakkor megjegyezte, a hétvégén életbe lépett technikai direktíva, a rugalmas szárnyak terén bevezetett szigorítás is a hasznukra vált. „Egészen nagy volt az előrelépés, de szükségünk is volt erre, hiszen eléggé le voltunk maradva. Most felzárkóztunk a több középcsapathoz.”
.„Ez és az első szárnyakra vonatkozó szigorítással, ami más csapatokat, például a Williamst szerintem eléggé visszavetette, segített. Nálunk nem igazán változtatott semmin. Mindkét területen nyertünk valamennyit. Persze a biztonsági autó nélkül nem lett volna meg ez az ötödik hely, de jó úton haladtunk a nyolcadik-kilencedik hely megszerzése felé, ami már szintén nagyon jó eredmény volt számunkra.”

A Ssuber csapatfőnöke, Jonathan Wheatley Hülkenbergre és a csapatára is büszke volt. „Ha esélyt kap a tündöklésre, tündököl. Most itt van az apja, talán többször kéne meghívnunk…” – viccelődött a brit. „Nagyon-nagyon nagy teljesítmény ez a csapattól. Működnek a fejlesztések, az autó mindkét gumikeveréken jól ment. Nicónak nem sikerült úgy az időmérője, ahogy kellett volna, de odatette magát. A megfelelő autóval pedig versenyben voltunk.”
A szakember jelezte, nem a mostani volt az utolsó csomagjuk idén. „2025-öt még nem írtuk le. Dolgozunk még fejlesztéseken, és jó hír, hogy ezek működnek, mert azt jelenti, hogy az eszközeink is működnek. A kommunikáció is jó volt a gyárral. Végre újra tudunk előzni! A csapat remek munkát végzett.”