A 18 éves olasz versenyző nem vehet részt a Forma–3-as bajnokság soron következő megmérettetésén, a június végén rendezendő Osztrák Nagydíjon (a jövő héten, Kanadában csak az F1-esek gurulnak pályára, az F3 és az F2 mezőnye Montrealban nem kap lehetőséget).
A DAMS-csapatnál versenyző Alpine-junior ugyanis elérte az automatikus eltiltást érő tizenkét büntetőpontot – ráadásul igen gyorsan, egy hét alatt! Lacorte ugyanis a monacói és a barcelonai hétvégén gyűjtötte össze mind a 18 büntetőpontot, ami jelenleg a szuperlicencén található (illetve volt található a törlés előtt).
Monacóban két incidensben volt része: az időmérőn nem vette figyelembe a fekete zászlót, amiért rajtbüntetést és 5 büntetőpontot kapott. Ugyanazon a hétvégén jóváírtak neki még 3-at baleset okozásáért. És akkor jött a barcelonai hétvége!

A sprintversenyen baleset okozásáért büntették: ekkor 4 pontot kapott, vagyis már a vasárnapi főfutam startja előtt tizenegynél járt. Egyetlenegy pontra volt tehát attól, hogy megkapja az automatikus eltiltást. Másnap aztán „túl is szárnyalta” a 12 pontos határt, amiért három incidens miatt is szankcionálták.
Kétszer kapott 3 pontot, amiért gyorsan hajtott a biztonsági autós fázis alatt – az eltiltási határt már az elsővel elérte. És végül baleset okozásáért kapott még egy büntetőpontot, így érte el a 18-as „összeget” mindössze egy hét leforgása alatt. Helyettesét a csapat még nem ismertette.
Ami az F1-et illeti, a szabály bevezetése óta egyedül Kevin Magnussen érte el a 12 büntetőpontot a tavalyi szezon során: a dán a brazil hétvégén nem vehetett részt, ott Oliver Bearman helyettesítette, aki azóta már a Haas állandó pilótája. Jelenleg a négyszeres bajnok Max Verstappen áll közel az eltiltáshoz, neki 11 pontja van. Legközelebb az osztrák hétvége után veszít ezekből elévülés miatt.
