Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Russell: Verstappennek ilyen a stílusa, mi látjuk 2011 óta

Russell: Verstappennek ilyen a stílusa, mi látjuk 2011 óta

Channel 4, Crash
Jól ismerik már George Russellék Max Verstappent ahhoz, hogy ne érjék őket váratlanul a durvának tűnő megmozdulásai.

A tavalyi katari összezördülés után egy újabb epizóddal bővült George Russell és Max Verstappen nem éppen viharoktól mentes kapcsolata. A Spanyol Nagydíjon a címvédő dühében belehajtott ellenfelébe, miután korábban egy koccanásuk miatt le kellett vágnia az egyik kanyart, és a Red Bull emiatt a pozíciója feladását kérte tőle, félve egy büntetéstől.

Russell a futam után azt mondta, meglepte Verstappen manővere, a Channel 4 csatornának viszont már arról beszélt, hogy nem érik váratlanul a négyszeres világbajnok efféle megmozdulásai, mert gyerekkoruk óta ismerik egymást.

„Ő egy kemény versenyző, ennyi az egész. Mindent vagy semmit típusú fickó. Az utóbbi pár évben messze az élen volt, ezért nem láthattuk ezt, de mi már régóta versenyzünk Max ellen, 2011 óta. Ez az ő stílusa”

– mondta a brit csatornának a Mercedes versenyzője. „Egyszerűen nekem ütközött. Kicsit meglepődtem. Az egyes kanyarban koccantunk egy kicsit. Megtartotta a pozícióját. Jogosan visszaadta nekem az ötösben, de ahogy ezt tette, a gázra lépett, és oldalról nekem jött. Nem tudom, mi történt.”

George Russell (Fotó: XPB)

Hozzátette, az eredményei és teljesítménye miatt nehéz lenne belekötni Verstappenbe, a mutatott példát viszont nem éppen tartja megfelelőnek.

„Nem fogok semmi rosszat mondani róla, mert négyszeres világbajnok, és nekem egy világbajnoki címem sincs, szóval valamit nyilvánvalóan jól csinál. De sok fiatal gyerek néz fel minden F1-es versenyzőre. Látod, hogy olyasmiket csinál, mint Imolában, és megemeled előtte a kalapodat. Aztán olyasmit látsz, mint most, és teljesen szükségtelennek tűnik. Nem igazán értem a logikáját”

– fejtegette.

Russell elmondta, utólag sem tenne semmit másképp. „Nem igazán. Csak versenyzel tovább, ahogy eddig. Előtte értünk célba. Talán visszaküzdhette volna magát a dobogóra, hiszen Charles és én a lágyon lassultunk. Visszakaphatta volna. Egyszerűen örülök, hogy sérülés nélkül megúsztam, és a negyedik helyen érhettem célba.”

Borítókép: Max Verstappen és George Russell ütközése (Fotó: Formula1)

További tartalmak