Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sajtó: Stroll valószínűleg versenyezhet Kanadában

Sajtó: Stroll valószínűleg versenyezhet Kanadában

The Race
Noha a csapat továbbra sem adott ki hivatalos tájékoztatást a versenyző állapotával kapcsolatban, a legfrissebb sajtóhírek szerint rendben halad Lance Stroll rehabilitációja a legújabb csuklóműtét után, és ha nem történik semmi váratlan, autóba ülhet a Kanadai Nagydíjon.

Az Aston Martin versenyzője kéz- és csuklófájdalmai miatt lépett vissza a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjtól (erről az utolsó pillanatban hoztak döntést, az időmérő után, így a csapat nem ültethetett autóba helyettest, csak Fernando Alonso képviselte a futamon).

Stroll a hivatalos közlemény szerint hetek óta fájdalmakra panaszkodott, a barcelonai időmérő után pedig az újabb beavatkozás már halaszthatatlanná vált, ezért orvosai tanácsára elállt a versenytől. Utaltak arra is, hogy a fájdalmak összefügghetnek egy korábbi műtéttel, amit 2023 elején hajtottak végre, még az előszezoni biciklibaleset után.

A csapat újabb közleményt még nem adott ki, sajtóhírek alapján azonban tudjuk, hogy az új műtétre már sor került egy barcelonai klinikán. A beavatkozást ugyanaz az orvosi stáb végezte, mint a 2023-ast a neves sebész, Dr. Xavier Mir vezetésével.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

A Race legújabb cikkében ismét helyzetjelentéssel szolgált: úgy tudják, a „jelenlegi prognózis biztató, és ha nem merülnek fel szövődmények, Stroll autóba ülhet a jövő hét végén rendezendő Kanadai Nagydíjon.” Amennyiben nem kap zöld utat az orvosi stábtól, a csapatnak mindenképpen autóba kell ültetnie egy tartalékost.

A zöldeknél Felipe Drugovich és Stoffel Vandoore „szolgál” a tartalékosi poszton, de a jövő héten mindkettejüknek Le Mans-ban lesz jelenésük. Igaz a brazil egy interjúban már jelezte, kész kihagyni a legendás 24 órás versenyt az F1-es lehetőségért.

A Race most a versenyigazgatót, Mike Kracket is idézte, aki a tartalékosokkal kapcsolatban megjegyezte: „Voltak tervek azzal kapcsolatban, hogy ha szükségünk van egy versenyzőre, aki Le Mansban indul, elhozzuk.” De mivel úgy tűnik, Stroll rendben lesz, minden arra mutat, hogy Drugovich – és Vandoorne is – indulhat a megbízhatósági versenyen.

Ami a csapatot illeti, ők várhatóan csak akkor tesznek hivatalos bejelentést Stroll-lal kapcsolatban, amikor az orvosi stáb kimondta a végső szót, vagyis hivatalossá válhat az, hogy részt vesz hazai versenyén Montrealban (vagy, amire most kisebb az esély, az, hogy ki kell hagynia azt).

Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak