Azt követően, hogy Barcelonában három büntetőpontot kapott, Max Verstappen egy egységnyire került attól, hogy megkapja a szabálykönyvben rögzített automatikus versenyeltiltást. Ez a „veszély” a következő két hétvégén mindenképpen fenyegetni fogja őt.
Legkorábban ugyanis június végén veszít büntetőpontot, vagyis a kanadai és az osztrák fordulót is meg kell úsznia szankciók nélkül. Ez nem tűnik lehetetlen feladatnak, büntetőpontot viszont „apróbb” vétségekért, figyelmetlenségekért is osztanak, Verstappennek tehát nagyon oda kell figyelnie Montrealban, majd a hónap végén Spielbergben is.
Amennyiben Kanadában összejön a büntetés, Verstappennek épp az Osztrák Nagydíjat kell kihagynia, vagyis a Red Bull hazai megmérettetését, ahová az elmúlt években rengeteg holland szurkoló is ellátogat, hogy kedvencét ünnepelje.

Verstappen távolléte mondani sem kell, komoly érvágás lenne az Osztrák Nagydíj számára. Erről beszélt a GPDA elnöke, Alexander Wurz is, aki reméli, a négyszeres bajnok odafigyel majd Montrealban, hiszen „szükség lesz rá” a Red Bull Ringen. „Erre még nem is gondoltam…” – kezdte a Krone Zeitungnak nyilatkozó korábbi F1-es versenyző.
„Ez esetben remélem, hogy a montreali egy unalmas verseny lesz – Max miatt! De komolyra fordítva a szót, biztos vagyok benne, hogy már tudatosította magában, mi a helyzet. Ha kell visszafogja magát, de ha kell, ki fogja tenni a könyökét” – emelte ki.
„Ebben az esetben a következményeket is vállalja. Max egy kemény fickó, de ugyanakkor elég okos is ahhoz, hogy jól kezeljen egy ilyen jellegű kihívást. Mindannyian szeretnénk, hogy Max ott legyen Spielbergben” – magyarázta, majd megjegyezte, mozgalmas hétvégére számít Montrealban és a helyszín különlegessége miatt nem akar jósolgatni.
„Kanadában mindig jöhet egy őrült futam. Más az aszfalt, teljesen egyedi. Egyik versenypályáéhoz sem hasonlítható. Nehéz jósolni, mert senki sem tudja, hogyan reagálnak a gumik. Ami a négy élcsapatot illeti, ez a hétvége megkavarhatja az erőviszonyokat közöttük” – mondta.